Kedves Lujza!

A születésünk története fontos, hiszen az az antrénk az életbe. Kinek hogyan sikerül, annak valamelyest van üzenetértéke. És mi van a szüléssel?

Van egy fiatal nő, aki nem kis önismereti munkán van túl. Az itt tanult tudatossággal és figyelemmel várta gyermekét, élvezte a várandóság minden percét és készült a szülésre. Egy darabig, úgy tizenkét órán át minden álmai szerint alakult, de akkor jött a műszakváltás a kórházban, megjött Hildegard nővér és társai (akiknek szintén megvan az elmúlt tizenkét órának és kilenc hónapnak a története), és az utolsó egy óra rémálommá vált, majd császár lett belőle.

Ismerős? Te is sok(k) ilyen történetet ismersz biztosan. Mit kezd egy anya ezzel az élménnyel, aki mindent jól akart csinálni, megjegyzem jól is csinált, de mivel bekövetkezett az, amit el akart kerülni, az egészből másra sem tud gondolni, csak erre az utolsó órára, az elhangzott ízléstelen és minden együttérzést nélkülöző mondatokra, és arra, mit veszített ott el. Hiába tudja az eszével, hogy abban a kiszolgáltatott helyzetben nem tehetett volna másként, a szívében felelősnek érzi magát.

Ő. Pedig voltak még ott páran. Például a gyermek. Akinek szintén meg volt írva valami, - már ha hiszel ebben (én igen) – hiszen, ahogy írtam ez az ő antréja volt az életbe. Ki tudja, milyen fejlődési irányt szab ez az ő útján, és ki tudja, hogy az ő megélése is olyan rázós volt-e, mint ahogy az Anya képzeli. A születés is kétségtelenül trauma, amit legtöbbünk simán feldolgoz. És bár ez egy előre látható esemény, azt senki soha nem tudja teljeskörűen megtervezni és ezzel valahogy meg kell békélni.

Választhatod a legjobb iskolát a gyerekednek, ha kifog egy olyan tanárt, vagy pár osztálytársat, hááát…

Itt is érvényes: ha volt tizenkét csodás óra, kilenc csodás hónap, nem szabad hagyni, hogy az az egy felülírja, sőt azt sem, hogy a jelen csodáját megakadályozza. A történet alakulásáért pedig semmiképp nem okolhatja magát. Gondolj bele, mégis ki az, aki mindent tud irányítani és ki az, aki jót áll magáért, mikor a testével épp az életéért küzd.

Még dolgozunk rajta. Talán nem túlzás azt állítani, hogy amikor egy nő gyermeket vállal, egyben azt a rizikót is bevállalja, hogy akár bele is halhat a szülésbe. Kell ennél többet tenni?

Mit gondolsz Lujza?

B.