Kedves Lujza!
Neked megvan az a gyerekkori létrás
társas játék? Nem volt túl bonyolult a játékszabály: ha egy létra aljához
értél, felmásztál, ha a tetejéhez, akkor lecsúsztál. Amikor épp megcsapott a
győzelem szele, mert pár lépésre megközelítetted a célt, zutty, már lent is
voltál az alján, kezdhetted elölről. Ezt még fel lehet valahogy viccesen fogni,
de amikor az életben is hasonló játékszabályok érvényesek, akkor nem játék a
játék. Vagy akár az is lehet.
Fontos téma amúgy: betegségben,
kapcsolatban, nemet mondásban, túlgondolásban, függőségben, beáldozódásban,
fejlődésben, hát még sorolhatnám. A jobbik verzió, amikor csak kicsit esel
vissza és nem tartósan, hogy aztán még magasabbra juss a fejlődés létráján.
Vannak azok a körülmények, amiket
nem tudunk megváltoztatni, nevezzük ezek összességét mondjuk sorsnak és vannak
olyanok, melyeket akár teljes mértékben irányíthatunk. És vannak azok is,
amikről azt hisszük, hogy nincs ráhatásunk, pedig de, meg olyanok, amiket
irányítani akarunk, a sors meg azt mondja: haha, ügyes próbálkozás!
Ha ezerrel dolgoztál, kitartóan
küzdöttél, és visszaesel, no para Lujza! Hibázni ebmeri dolog, te pedig ember
vagy (néha angyal, unikornis, hableány), és mint ilyen, a megszokások rabja.
Nehéz bizonyos mintákat felülírni, légy türelmes. Görgesd azt a követ, hadd kopjon
kaviccsá. Légy okosabb, mint Sziszüphosz: használj éket, építs bicajkitámasztót
a kőre, lépcsőt a hegyre, húzz mászócipőt és kesztyűt, zúzd szét a követ kisebb
darabokra, na és kér meg valakit, hogy segítsen.
Nem kell mindig az ár ellen úszni, Lujza,
pláne viharban.
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése