Kedves Lujza!

Mondd csak, te milyennek látod magadat? És mit gondolsz, mások milyennek látnak? Azt is megkérdezem, hogy milyennek szeretnéd látni magadat és hogy mások lássanak.

Amikor kineziológiát tanultam, akkor dolgoztunk ezekkel a kérdésekkel és szerintem nagyon izgalmasak. Mindenkiben él önmagáról egy kép kívülről és belülről is. Néha túl sokat gondolunk magunkról, néha túl keveset. Hogy mi az a túl, azt nem tudom, de amikor valamilyen visszajelzésnek ütközik a belső kép, akkor azért megmérettetik a dolog. Mert akkor kiderül, hogy az egy perspektíva mégis csupán egy, és végtelen szempontból és oldalról lehet valamit és valakit megközelíteni.

Például a szépséget ugye. Meg azt például, hogy jól főzök.

De ha egy ember jelez vissza, az is csak egy nézőpont. Mégis hajlamosak vagyunk szentírásnak venni, ha az a személy elég fontos, vagy elég határozott. És kezdődhet az összehasonlítás. Jó esetben erre, kevésbé jó esetben pedig arra. Sok boldogságnak és szomorúságnak a táptalaja ez.

Szóval amikor a milyennek szeretnéd látni magadat kérésen gondolkozol, akkor magaddal „versenyzel”, ha azon, hogy mit szeretnél, mások milyennek lássanak, akkor velük. Vagy vele.

Már csak azt meséld el nekem Lujza, hogy melyik könyvben található ehhez a mérce. A négyjegyű függvénytáblázatosban biztosan nem. Van ilyen egyáltalán? Na ugye!!!

Jusson ez eszedbe akkor is, ha meglátsz magadról egy félresikerült képet.

Egyszer rendezhetnénk egy félresikerült képes, röhögős estét. Tudod, mint amikor szelfiztünk, fél óráig röhögtünk, míg sikerült, majd fél óráig nem mertük megnézni, mert már a hasunk fájt…

Puszi

B.