Kedves Lujza!

 

Volt nálam valaki. Első alkalommal nem jutottam szóhoz, annyi volt a mesélnivaló. Gyerekkori abúzus, fizikai bántás, szeretetlenség, értéktelenség érzése, szolgalélek, újra és újra ugyanazok a párkapcsolati csapdák, nem is merek leírni neked mindent.

Mikor másodszor jött, még mindig sírva mesélt. Azt mondtam neki, szerintem neki inkább a pszichoterápia való, de pár percet kipróbálunk a szőnyegen és meglátjuk.

Nagyon érdekes volt. A szőnyegen teljesen más ember állt. Kitisztult a kép, látta és érezte a mintáit, nagyon jól reagált. Ilyet még nem láttam. Azt igen, hogy másképp működik valaki a szőnyegen, de inkább más felállásban: teljes racionalitás a fotelben, a szőnyegen jönnek a könnyek, kinyílnak a zsilipek.

Mikor visszatértünk, akkor is jól volt. De nagyon lassan készülődött, pedig már vártak rám. Láttam, hogy még akart maradni, érezni a törődést. Mintha húzta vola az időt. Még csak férceltünk, legközelebb kiderül, mennyire tart az öltés. Még mindig nem biztos, hogy rám van szüksége.

És Lujza, én csak tanítom varrni. Például tudom, hogy aznap találkája volt, amit a közös munkánk után le akart mondani. Ha nem tette, lehet, hogy a cérnával együtt az anyag is szakad. Nemsokára kiderül.

ölellek!

B.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon