Kedves Lujza!
Röpködnek a Celsiusok, lassan több
lesz belőlük, mint lekvár a kredencben, de ne aggódj, lehet mindjárt befőzni
megint, csak hogy ne fázzál. Mégis háromszor inkább ezt kívánja az ember, mint
azt, amikor érzelmileg izzasztó helyzetekbe kerül, olyanokba, ami még a kénköves
pokolnál is égetőbbek.
Most érettségiztek a fiatalok,
emlékszem voltak anno néhányan még tanár koromból, akik úgy lefagytak a nyári
melegben, hogy egy szó nem sok, annyi sem jutott eszükbe, pedig tanárnő én
készültem, és tudom, hogy igen. Várj, most akkor hideg, vagy meleg? Összezavarodtam,
na mindegy, hagyjuk.
Sok izzasztó-fagyasztó történetet
elmeséltem neked Lujza, szám szerint kétszáz körül, ezért most nem írok újat.
Azt akarom elmondani, hogy ezekben a helyzetekben úgy reagál az ember, ahogy
tud, ahogy akkor éppen képes. Szóval most, amikor arra kérlek, hogy idézz fel
egy számodra ilyetén kellemetlen emléket, szeretném, ha nem haragudnál magadra.
Alaposan nézd és érezd meg szegényke
akkori önmagadat, hogy milyen kínban volt. Nehogy kritizáld, vagy lecseszd.
Inkább szeretgesd meg. Nem tett semmi rosszat, így tudott reagálni. És másnap
ugyanúgy felkelt a nap, nem igaz? Talán most másképp működnél hasonló helyzetben,
vagy nem? Akkor lehet rajta dolgozni.
Minden jó, Lujza. Senki sem tökéletes.
Puszi
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése