Kedves Lujza!
Nincs is jobb, mint amikor az ember
a nyári kánikulában egy nagy kehely fagyival kimegy a kertbe és beül a diófa alatti
függőszékbe. Himbálózik és boldogan konstatálja, milyen szép az élet. Aztán
bumm, leszakad a hinta és a földön találja magát.
Nyugodtan képzeld el a jelenetet
Lujza, felhatalmazlak a röhögésre, mert én voltam a szenvedő alany. Miután
földet értem fejbe vert a karabíner. Egy darabig ültem ott, simogattam a fejem,
hogy nagyobb felületre oszoljon a fájdalom és figyeltem, hogy most akkor agyrászkódásom
van, vagy röhöghetek végre.
Szerencsére utóbbi történt és egy
kis jégzselével megoldható volt a dolog. Sima liba jelenet, előfordul ugyanúgy,
mint ahogy kifogy a benzin a kocsiból, összetörik a telefon kijelzője, beletörik
a kulcs a zárba, az orrod előtt megy el a busz, az utolsó tojás a záp és még
sorolhatnám.
És mi van akkor, ha nem? Mi van, ha
épp a fejemre koppintottak? Hogy kik, azt most hagyjuk, úgyse tudnák pontosan
megnevezni. Pláne ha ismétlődnek a hasonló események, na akkor nehéz úgy
csinálni, mintha mi sem történt volna. Nah, azért figyelni fogom azokat a
bizonyos jeleket, biztos ami ziher abban reménykedve, hogy egyszeri véletlen
történt.
Jártál már így Lujza? Mesélj!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése