Kedves Lujza!

 

Nemrégiben két olyan valakivel is találkoztam, akik piszkosul nagyot csalódtak. Amikor egyszerre törik össze a múlt és a jövő és nehéz eldönteni, mi legyen most.

Egy nő és egy férfi. Nagyon különböző személyiségek, mindketten párkapcsolatban sérültek, de hát a fájdalom nem válogat. Az egyikük nem vágyik vissza, a másikuk igen. Az egyikük talált valakit, akivel boldog lehetne, a másikuk gondolni sem bír erre.

Amit megélnek, az mégis hasonló: a történetük egy része kicsúszott az irányításuk alól. Nélkülük született egy döntés, nem volt beleszólásuk és nem volt előkészítve.

Hiába van ott az újabb kapcsolat, amiben jobbak a paraméterek, az újabb veszteségtől való félelem nem engedi meg, hogy bele merjen merülni. Önvédelem. Az is az, ha valaki úgy dönt, inkább nem akar több kapcsolatot, csak hogy ez semmiképp ne fordulhasson elő újra.

De van egy kis reménysugár. Egyikük sem szeretne így maradni, ilyen fáradtan és boldogtalanul. És ez jó, mert bele tudunk kapaszkodni, és kakaslépésekkel ugyan, de felépíthető egy új, egy másik, és lehetőleg erősebb biztonságérzet, ami nem mástól függ, hanem belőlük táplálkozik.

De még ezelőtt volna itt egy másik feladat: az is közös bennük, hogy fiatal, éppenhogycsak felnőtt korukban is megéltek már hasonlót. Ilyenkor az a bizonyos lapos kavics még kacsázik néhányat a vízben, sokkal nagyobb hullámokat verve a mostani eseményre, meghosszabbítva az utat, aminek a végén kisimul a víztükör.

Ó, ez most kicsit nyálas lett itt a végére, és igen, muszáj volt ezt megjegyeznem, hogy egy csettintéssel visszahozzalak ide Lujza, mert nem jó túl sokat időzni a múlt eseményein, az nem oldja meg.

Nagy ölelés

B.