Kedves Lujza!
Lehet egy kamasznak jót tenni?
Hát persze!
Dehogyis!
Néha igen? Hát akkor légy nagyon
elégedett magaddal! 😊
Erőltették azt a rohadt zongorát,
hiába mondtam, hogy utálom. Naponta kellett gyakorolnom, és félévente fellépni
egy csomó ember előtt. Azóta sem szeretek kiállni és mások előtt beszélni.
A szüleim túl megengedőek voltak
velem. Olyan jó lenne tudni hangszeren játszani, kicsit erőltethették volna, de
sajnos megengedték, hogy abbahagyjam.
Állandóan a jegyek miatt
aggodalmaskodtak és nyolcra mindig otthon kellett lennem, mindenről lemaradtam.
Megbeszéltük a haverommal, hogy azért
szorongung, mert mindent a fenekünk alá toltak a szüleink, nem lettünk
önállóak.
Hállelúja, remek! Lujza, törődj
bele, mindegy, mit csinálsz, úgyis te leszel a hibás. Milyen sapka van ma
rajtad? Nincs is rajtad? Miért nincs?
Na és akkor most mi legyen? Hát
mást nem nagyon tudsz csinálni, mint hogy azt teszed, ami szerinted éppen akkor
a legjobb neki, és persze folyton monitorozod magad, hogy nem a saját
megszokott játszmáidat játszod-e vele és őt is, hogy megtudd, mire van szüksége
valójában. És szépen elviseled, hogy pofákat vág és te csak hülye lehetsz és
nagyon örülsz, ha csurran-cseppen egy ki ölelés.
És gyakran mondd neki, hogy szereted
és büszke vagy rád, mert majd felnőtt korában megy és panaszkodik a az ő
segítőjének, hogy neki ilyet sose mondtak.
Meg ne tévesszen a szarkazmusom
Lujza. Bárcsak mindig kamaszok maradnának! Annyira bírom őket, bevallom jobban,
mint annak előtte. És azért is szeretném, ha örökké tartana, mert ezután már a
felnőttség jön. Ettől még szarul tud esni, hogy nem vagyok már az a fontos
figura, mint voltam, de tudom és arra gondolok, hogy ez átmeneti állapot, nem
jövőkép. És hogy szüksége van arra, hogy hátat fordítson nekem, sőt muszáj
neki. Türelmesen várok, miközben tudom, hogy tudja, hogy tudom, hogy tudja,
hogy nagyon szeretem.
Néha pedig egyáltalán nem
türelmesen. Mert az anyák is már csak ilyenek.
Csakazértis legyél vele jófej,
Lujza!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése