Kedves Lujza!

Mit mondanál valakinek, akit bántott az apja vagy a nevelőapja, kihasználta a gyengeségét, védtelenségét és engedett a férfias késztetésének?  Nekem sem könnyű szavakat találni, még ha tudom is az irányt, amerre terelni szeretném.

Fájdalom, félelem, undor, düh, szégyen, bizalmatlanság és még rengeteg nehéz érzés, és ezek keveréke. Talán megdöbbensz azon, amit még mondok Lujza, keveredhetnek ezek a nehéz érzések a szeretettel, vággyal, hálával is. Pedig egyszerűbb lenne talán, ha csak a düh lenne, de ezek a pozitív dolgok nagyon összezavaróak. Ott kezdődött, amikor a felnőtt zavarta össze a dolgokat.

Az az ember, akinek védelmet, biztonságot, bizalmat kellene adnia, olyat tesz, amivel a teljesen éretlen lélek nem tud mit kezdeni. És mivel ott van köztük a szeretet is sokszor, és a tudatlanság dacára az az érzés, hogy itt valami szégyenteljes dolog történik, a gyerek azt hiheti, hogy ez rendben van, vagy épp nem mer szólni, mert azt hiszi, ő tett valami rosszat. És olyan is van, hogy a gyereklány azért nem szól, mert nem akar fájdalmat okozni az anyjának. És olyan is van, hogy szól, de nem hisznek neki, hisz biztosan valamit félreértett, ő olyan jó ember.

Találkoztam valakivel, aki felnőttként sem akart róla beszélni, mert nem akart botrányt a családban, meg akarta kímélni az anyját, testvérét. Érted, Lujza? Ő akarta megkímélni a családot, meg az anyja párkapcsolatát. Hát így el tud torzulni a gyerekben a kép. És mi a megoldás? Elfelejteni nem lehet. Megbocsájtani? Szerintem azt sem. Átlátni, megérteni önmagát, döntéseket hozni, azt lehet.

Például olyat, hogy nem akar találkozni vele többet. Nem akar pozitív lenni, nem akar másfajta kapcsolatot kialakítani vele, semmilyet sem akar, egyszerűen ki akarja söpörni az életéből azt az embert, aki erre volt képes, még ha meg is bánta (volna). Mert a fene egye meg, és most én is megengedem magamnak, hogy dühös legyek, ilyesminek nem szabadott volna megtörténnie. Pláne, hogy az a kívánsága, hogy pont ő ápolja meg öregkorára. Hát ezt nem hiszem el.

Nem fejeztem be most sem, Lujza, csak abbahagyom. Sok minden volt még benne ebben a történetben, de az sehová sem vezet, ha én dühöngök. Ha már volt olyan szerencsés, hogy lett egészséges párkapcsolata és gyerekei, karrierje, úgy döntött, hogy az élete napos oldala felé fordítja a tekintetét. Felejteni nem lehet, de lezárni igen. Olyan vidám csaj és olyan bátor!

Kimondani ezeket évtizedekkel később nagy dolog. Egy jó nagy lépés a gyógyulás felé. Gondolom ezt neked is emésztened kell Lujza. Hagyok időt.

B.