Kedves Lujza!
Mindig azon dolgozunk, amin kell,
de nem feltétlenül azon, amin valóban kellene. Összezavarlak? Mindjárt úgyis
megmagyarázom.
Mondjuk egy szülő elhozza a
gyerekét és már előzőleg telefonon elmondja, szerinte mitől van az elakadás.
Elkezdünk beszélgetni és a gyerek valami egészen másról beszél, ami szintén
bántja. Akkor nem hozakodok még elő a vélt üggyel, mert még nem biztos, hogy
fel van rá készülve. És amiről beszél, az is fontos, épp aktuális. Legközelebb
általában magától elmondja, amikor érzi, hogy jól esett az első találkozás.
Volt nálam egy felnőtt, aki
mindenféle nehézséget hozott az első pár beszélgetésre. Aztán a következőn nagy
nehezen elmondott valamit, aminél azonnal érzem, hogy mindennek a teteje.
Dehogyis a teteje Lujza, miket beszélek, az alapja. Onnan tudom, hogy például
nagyon megérinti, nagyokat sóhajt a megkönnyebbüléstől, amikor kimondja. Eddig
nem volt rá felkészülve. Nem azért, mert nem bízott bennem, hanem mert olyan
nehéz, annyira fáj, úgy szégyelli.
Családállításon is előfordul, hogy
az interjúban elhangzik egy ügy, amit jól körülír a kliens. Felállítjuk a
rendszert, de nincs ott semmi látnivaló. Olyan is van, hogy minden szépen a
helyén van, akkor azt mutatja a rendszer, de ez most más. Azért nincs semmi
látnivaló, mert nincs is ügy, legalábbis az, amit mondott nem az. Lehet, hogy
csak nagyon ki akarta próbálni a műfajt, de ez nem így működik. Lehet, hogy van
valami sokkal fontosabb, de terel. Ha megkérdezem és el tudja mondani, tudunk
állítani, ha nem, nem. Még nincs rá felkészülve és akkor nem turkálunk
csakazértis.
És volt olyan is, hogy már előre
megbeszéltük, mire állítunk, de az interjúban teljesen más kérdést tett fel.
Mindig a napi forma szerint
megyünk. Megmagyaráztam, Lujza? Remélem.
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése