Kedves Lujza!

Ma két valaki is volt nálam, akiknek azt mondtam, hogy ha nem kezdenek el valamit másképp csinálni, ha nem tesznek erőfeszítéseket, minden úgy marad, ahogy van. Még most is így gondolom, de közben olyan helyzetek is eszembe jutottak, amikor pont a túlzott erőfeszítés akadályozza a változást.

Ismerősek azok a kifejezések, hogy beledöglik a munkába, vagy körmömszakadtáig? Vannak családok, amelyek történetében a kemény fizikai munka volt a kenyérkereset. Ha a gyerek bölcsész, művész vagy neadjisten filozófus akar lenni, az nem illik a képbe, mert abból nem lehet megélni, hogy egyhelyben ülünk és gondolkozunk. Ismerős?

Találkoztam pár olyan gimnazistával, akik pár perc tanulással magukba szívják, ami másnak órákba telik, szóval pikkpakk letudják a tanulást és simán összehoznak egy négyes átlagot. De ez nem elég otthon, hiszen nem dolgozott meg érte rendesen, menjen csak vissza a szobájába és güzüljön a csillagos ötösért. Ismerős?

Megszámlálhatatlan nővel találkoztam, akik akkor érezték jó anyának magukat, ha munka után csillogott a lakás, kész volt a másnapi ebéd, tanultak, meséltek, majd este úgy zuhantak ágyba, hogy egyetlen perc sem szólt róluk egész nap. Évekig. Ismerős?

Aztán vannak olyan kliensek is, akik képtelenek pihenni. Ha nincs munka, találnak, megint átfestik a nappalit, lebontják, majd újraépítik a kerítést és az olyan nyaralás, ahol csak fekszünk a parton és nem csinálunk semmit, időpocsékolás. Ha lehet választani, legyen mindjárt túlélőtúra. Egy filmet sem tudnak megnézni vasalás nélkül. Na és ez ismerős?

Lujza, ha igen, akkor arra buzdítalak, hogy szólj a rabszolgahajcsárnak, hogy az ókornak vége. Legalább cseréld le egy humanisztikus vezetőre, de ha lehet inkább játékmesterre. Nem baj, ha van kéznél egy wellness szakember is, és jó, ha van egy üzemorvos is a közelben, aki időnként csekkolja a pulzusodat. Tudod, van, ahol már bevezették a négynapos munkahetet is, és a vállalat túlélte, csak mondom…

 

Jó pihenést!

B.