Kedves Lujza!

 

Volt ma nálam valaki. Egy szakítás után van épp és ez megviseli. Nincs mit tenni, ha valami jó volt, nagyon jó és vége szakad, az fáj és kész.

Úgy éreztem, hogy van még emögött valami. Mintha egy kicsit erősebben reagálna, mint indokolt. Ki is derült, elmesélte a másik nehézségét, hogy volt egy nagy összeveszés a családban, és azóta a család egy részével nem találkozik. Nem értette pontosan, mi történt, mert nem volt alanya a vitának, csak a következmények elszenvedője, ezért nem is sikerült feldolgozni ott és akkor.

Viszont amikor egy újabb szakítást élt át, akkor égett fel benne újra az akkori érzés és a kettő súlya lett olyan elviselhetetlen, hogy segítségre volt szüksége.

Ha nem is rajtam múlott valami, de bennem zavar van, akkor amit én tehetek az az, hogy elmegyek a falig. Megkeresem azokat, akikkel dolgom van és megpróbálom megbeszélni. A ki nem mondott dolgok sokkal terhesebbé tudnak válni, mint a megfelelő módon kimondottak, szóval lehet, hogy nehéz, de érdemes megpróbálni. Ebben az esetben, mivel nem volt részese a vitának, annyit tehet, hogy például elmondja, hogy hiányzol. Hogy szeretnék megint veled időt tölteni. Hogy sajnálom, ami történt, és bár nem tudom, pontosan mi, de azt igen, hogy nehéz lehetett neked is. Én viszont szeretném, ha tartanánk a kapcsolatot, ha neked belefér.

És ha nem, hát nem. Az én részemet megtettem, a többi rajta múlik, arra nincs ráhatásom, az ő joga eldönteni, hogyan reagál. Bármi lesz is, igyekszem elfogadni a döntését abban a tudatban, hogy a magam részéről elmentem amíg lehetett.

Kire gondolsz most Lujza? Ha egy nehéz helyzetre indokolatlanul erős érzelmekkel reagálsz, gondold át, mikor éreztél hasonlót. Most mindegy, hogy düh, szomorúság, magány az érzés, inkább arra akarok utalni, hogy ha egy régi ügy nem lett feldolgozva, egy kisebb hasonló visszaküld a startmezőre.

B.