Kedves Lujza!

Ismered a mondást, egy nő bármit megtenne azért, hogy legyen gyereke, és azért is, hogy ne legyen. Sok esetben kézzel fogható oka van annak, hogy nem lesz, de ha nincs, az kétségbeesésbe, reménytelenségbe hajszolja azokat, akik anyává szeretnének válni.

A legszebb történetem ebben a témában, hogy az oldás után nagyjából kilenc hónappal, épp anyák napján született meg a gyermek. Vannak témák, melyeknél pár nap után is megtörténik a nagy változás, de ebben az esetben sokat kell várni, míg a hatás valósággá válik.

Járt nálam valaki, aki a második gyermekét szerette volna várni. Kiderült, hogy az első gyerek előtt volt egy vetélése. A beszélgetésünkig úgy érezte ez az édesanya, hogy feldolgozta, megbékélt vele, és most kiderült, hogy mégsem.

Fontos, hogy még ha csak pár hetes magzatról van is szó, őt is családhoz tartozóként ismerjük el. Az apa szerepe is lényeges, hiszen egy gyerek születésével család jön létre, ha pedig nem tud megszületni, akkor a párkapcsolatnak is fel kell dolgoznia a történteket, nem csak az anyának.

A mostani esetben a legerősebb érzelem a bűntudat volt. Az én hibám? Tehettem volna valamit? Abba kellett volna hagynom a munkát? Más vitamint kellett volna szednem? Millió kérdést tud elindítani a bűntudat, nehezen megállítható gondolatspirált, aggódást, akár feladást.

Sokféleképpen gondolkozunk a véletlenről, a sorsról, szabad akaratról, istenről, de abban szerintem egyetértünk, hogy vannak dolgok, amire nincs hatásunk, ha van is, nem tudjuk, hogyan. Ez is ilyen. Életről, halálról legtöbbször nem ember dönt. Ezzel valahogy meg kell békélnünk.

Igaz-e Lujza?

B.