Kedves Lujza!
Volt nálam valaki, akinek elég
genyó nagytestvére volt. Alaposan megkeserítette a gyerekkorát, gyakorlatilag
az összes csatát elvesztette vele szemben. Minél többet nyert a tesó, annál jobban
felbátorodott, ő pedig annál jobban meghúzta magát.
Mikor találkoztunk, határozott,
magabiztos kiállással jött be az ajtón. Majdnem engem is megtévesztett, azzal
bukott le, hogy mindig túl sokat beszélt, hosszasan magyarázta a
bizonyítványát, és egy-egy kifejezésnél tudtam elcsípni a bizonytalanságát.
Testvérével mostanra teljesen
megszakította a kapcsolatot, csak így tudta elkezdeni magát újra definiálni.
Talált magának egy előadóművészi hivatást, amiben sikeres lett. És sok gyereket
segített át az önbizalomhiány okozta korlátokon, sok kis ember húzta ki magát a
keze alatt, lépett színpadra, és mutatta meg magát nagy közönség előtt.
Ezt a benne lakó jó pedagógust
szólítottam meg, hogy beszélgessen el a szintén benne lakó kistesóval. Mutassa
meg neki, hogyan egyenesedjen ki, hogyan nézzen a szemébe - persze gondolatban –
bántalmazó testvérének anélkül, hogy azzal a rengeteg felgyülemlett dühével jó
fejbe vágja. Mert ez amúgy egyáltalán nem passzol a jelleméhez, csak hát érted
Lujza, mindennek van vége egyszer, a legbékésebb ló is meg tud bokrosodni.
Hm. Mindenkiben ott a saját
megoldása, nekem csak figyelnem kell. Ha az ő nyelvén szólítom meg, hamarabb felismeri.
Szeretem a munkám, Lujza!
Nagy ölelés!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése