-

Kedves Lujza!

Van az úgy, hogy valaki egész életében másokért dolgozott. Nem csak a munkahelyén értem, hanem otthon, a családjában is. Van ugye a szülők kívánsága, aztán a férjé vagy feleségé, anyósé, gyerekeké, menyeké, vőké, unokáké, kollégáké, főnököké ésígytovább.

Amikor valaki azt szokta meg, hogy nála hangosabb, erősebb személyiségek veszik körül, az a könnyebb út, ha inkább csendben marad. Főleg, ha békés, barátságos, segítőkész, szorgalmas típus.

Egyszer eljön az a pont, amikor ez már nagyon fárasztóvá válik. Gondolhatnád, hogy egyszer csak megtelik a saját igényeket lenyelő konténer és kiborul. De nem a konfliktuskerülő, másokat megbántani nem akaró jótét lelkeknél. Ők csendesen jeleznek, nincs rá belső engedély, soha nem is volt.

Ha megfogalmazódik az igény, azért még van remény. A csendben és kedvességben is van állhatatosság. Vihar nem lesz belőle, de lassú csendes eső lehet. Vagy szivárvány. És tudjuk, hogy a víz a legkisebb csatornákon át is megtalálja az útját. Ennél konkrétabb most nem leszek Lujza. Mondhatnám, hogy aki teheti, kezdjen előbb esőtáncot járni, de annál a valakinél, akiről írok, ez nem opció. Csak a most. Most! Nagymama korban a támogató attitűdöt nem lehet csak úgy levetkőzni, viszont mivel bőven van rá idő, saját magára is fordíthatja az ember.

A lehető legkisebb konténert fogd, Lujza!

Ölelés

B.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogy ki az a Lujza?

-
Lehetne egy képzeletbeli barátnő.  Lehet, hogy Anya így hívott kislánykoromban. Szóval lehet, hogy én vagyok, és ez egy napló.  Lehet, hogy egy nemlétező kliens.  Az is lehet, hogy azért írok neki, mert egy barátnőm arra buzdít, hogy írjak feljegyzéseket a munkámról. Arról, amit sosem szabad megosztani, de bizonyos tanulságai másnak is szól(hat)nak.  Ezek mind. Ez minden.
További információk
-
Kedves Lujzám! Ma jól besokalltam. Nincs vége a rohadt házimunkának. Azon kaptam magam, hogy haragszom a gyerekeimre, mert a zoknijukat hajtogatom. Gondolhatod, egy ekkora családban mennyi a zokni, még ha el is tűnik némelyik párja, akkor is marad pont elég. Aztán meg úgy éreztem, hogy ez nagyon méltatlan. Nem akarok senkire haragudni, mert zoknit hord. De közben azt is gondolom, hogy ez egy unalmas meló, és hogy tényleg arról szólna az anyaság, hogy csendben tűrve, fejet hajtva hajtogassak? Nem akarooooom. Arról nem is beszélve, hogy van még pár ilyen sohavégetnemérő unalmas házimunka.   Szerinted hány évesen tud egy gyerek zoknit hajtogatni? Kipróbáltam! A négyéves már tud, és még élvezi is. A nagyok nem élvezik, de ki mondta, hogy fintorogva nem lehet zoknit hajtogatni? Úgy döntöttem, engem inkább nem zavar :D És ma azt is lemértem, mennyi ideig tart öten kipakolni a mosogatógépet. Bakker, kevesebb, mint 2 perc. Hát Lujza, lett pár tervem, mit nem akarok ezentúl egyedül cs...
További információk
-
Kedves Lujza!   Buzdítottalak, hogy kérj segítséget, azt írtad, neked az nem megy. Már szóba került a nagymamád, aki egyedül vezette a tanyát és bennünket még mosogatni sem engedett. Az ő története nem ott kezdődött. Hanem ott, amikor kislányként a háborúban elvesztette az apját és a testvérét. Az édesanyjával maradt, ketten kellett boldogulniuk. Nem volt más választásuk, ha életben akartak maradni, vinni kellett a gazdaságot. A jószágot akkor is meg kellett etetni, ha megbetegedtek. A termést akkor is be kellett takarítani, ha szaggatott a derekuk. És ő még csak kislány volt. Vannak minták, amelyeket felmenők adnak örökül az utódaiknak, még ha (észrevétlenül) terhesek is, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy segítsenek megküzdeni az élettel, vagy konkrétan túlélni. A „Légy erős” mintát mindannyian megkapjuk gyerekként otthon vagy akár az iskolában, akkor van gond, ha túlzottan elhatalmasodik rajtunk. Amikor a saját szükségletek háttérbe szorulnak, akkor a minta nem szolgál ...
További információk