-

Kedves Lujza!

Sajnálom, hogy sokáig nem írtam. Messze jártam, kalandoztam kicsit. Jártam tűzvész után és kandalló előtt, özönvízben és óceánban, földön és levegőben, párszor még a lélegzetem is elakadt. Megjártam a paradicsomot és találkoztam Murphyvel is, azzal az alakkal, aki szerint ami elromolhat, az el is romlik. Szóval alaposan megdolgoztak az elemek, kóstolgatták az ingerküszöbömet.

Szerintem amikor utazik az ember, és kellő ideig távol marad a megszokott életétől, könnyebben rálát, hogy miben él. Erősen kritikus lesz, vagy épp szentimentálisan ragaszkodó. És tudod, Lujza, van egy még ütősebb dolog, ami rákényszerít arra, hogy az ember leltárt készítsen.

Valaki azt mesélte, hogy tavaly mindkét szülője meghalt. Azt gondolja, van még húsz jó éve, amit szeretne kihasználni.

Valaki azt mesélte, hogy az édesanyja leépülése döbbentette rá, hogy ugyanazon az úton jár, mint ő, másokért él, magát háttérbe szorítva.

Valaki azt mesélte, hogy az édesapja a halálos ágyán azt mondta, az életének nem volt semmi értelme.

Mit gondolsz, egy jófajta utazás, egy haláleset hatása meddig tart? És mikor süpped vissza az ember a szokásosba? Azt gondolom, én elég jól állok ezzel, de még van hová fejlődni. Majd beszámolok, mire jutottam.

Szép napokat!

 

B.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogy ki az a Lujza?

-
Lehetne egy képzeletbeli barátnő.  Lehet, hogy Anya így hívott kislánykoromban. Szóval lehet, hogy én vagyok, és ez egy napló.  Lehet, hogy egy nemlétező kliens.  Az is lehet, hogy azért írok neki, mert egy barátnőm arra buzdít, hogy írjak feljegyzéseket a munkámról. Arról, amit sosem szabad megosztani, de bizonyos tanulságai másnak is szól(hat)nak.  Ezek mind. Ez minden.
További információk
-
Kedves Lujzám! Ma jól besokalltam. Nincs vége a rohadt házimunkának. Azon kaptam magam, hogy haragszom a gyerekeimre, mert a zoknijukat hajtogatom. Gondolhatod, egy ekkora családban mennyi a zokni, még ha el is tűnik némelyik párja, akkor is marad pont elég. Aztán meg úgy éreztem, hogy ez nagyon méltatlan. Nem akarok senkire haragudni, mert zoknit hord. De közben azt is gondolom, hogy ez egy unalmas meló, és hogy tényleg arról szólna az anyaság, hogy csendben tűrve, fejet hajtva hajtogassak? Nem akarooooom. Arról nem is beszélve, hogy van még pár ilyen sohavégetnemérő unalmas házimunka.   Szerinted hány évesen tud egy gyerek zoknit hajtogatni? Kipróbáltam! A négyéves már tud, és még élvezi is. A nagyok nem élvezik, de ki mondta, hogy fintorogva nem lehet zoknit hajtogatni? Úgy döntöttem, engem inkább nem zavar :D És ma azt is lemértem, mennyi ideig tart öten kipakolni a mosogatógépet. Bakker, kevesebb, mint 2 perc. Hát Lujza, lett pár tervem, mit nem akarok ezentúl egyedül cs...
További információk
-
Kedves Lujza!   Buzdítottalak, hogy kérj segítséget, azt írtad, neked az nem megy. Már szóba került a nagymamád, aki egyedül vezette a tanyát és bennünket még mosogatni sem engedett. Az ő története nem ott kezdődött. Hanem ott, amikor kislányként a háborúban elvesztette az apját és a testvérét. Az édesanyjával maradt, ketten kellett boldogulniuk. Nem volt más választásuk, ha életben akartak maradni, vinni kellett a gazdaságot. A jószágot akkor is meg kellett etetni, ha megbetegedtek. A termést akkor is be kellett takarítani, ha szaggatott a derekuk. És ő még csak kislány volt. Vannak minták, amelyeket felmenők adnak örökül az utódaiknak, még ha (észrevétlenül) terhesek is, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy segítsenek megküzdeni az élettel, vagy konkrétan túlélni. A „Légy erős” mintát mindannyian megkapjuk gyerekként otthon vagy akár az iskolában, akkor van gond, ha túlzottan elhatalmasodik rajtunk. Amikor a saját szükségletek háttérbe szorulnak, akkor a minta nem szolgál ...
További információk