Kedves Lujza!

 

Megint úgy jártam, hogy kottára ugyanazzal a sztorival fordult hozzám kettő nő. 6 volt a téma, azon belül is, hogy a kedves férj kamasz fiú módjára van jelen az intim pillanatokban. Se viking, se macsó, se Casanova, csak egy bizonytalan fiúcska, kinek a gyorsaság a legnagyobb erénye.

És hát, ki akarna egy fiúcskával izé, le se írom. Ez az érem egyik oldala.

Mikor túl voltunk a másik fél elemzésén, (amit igyekeztem rövidre fogni, hiszen nem ő ül ott, és én azzal tudok dolgozni, aki ott ül) kiderítettem, hogy az asszonyok bizony felcsattantak. Majd legközelebb a kritikusabbik pedagógiai érzéküket bevetve próbáltak intézkedni, hogy megkapják, amit akartak. Meg is kapták: ha lehet még gyorsabban.

Mert a másik oldalról nézve ezek a „fiúcskák” a kritikus szülővel találták szembe magukat, és nem az amerikai pitében láttuk először, hogy mi történik a vággyal, ha beront a szülő a hálószobába, mikor a kamasz éppen levezetné a feszültséget. Magyarul ahogy a nő sem tud még csak gondolni sem arra, hogy egy kisfiúval tegye, a férfi se akar az anyjával.

Hogy ki kezdte, azt én nem tudom, azt viszont igen, hogy annak javaslom a játszmából való kilépést, aki felismerte. Ez esetben az, aki ott ül velem szemben. Rendszerint ilyenkor az következik, hogy már megint én oldjam meg ésatöbbi. Erre pedig azt szoktam válaszolni, hogy ne helyette tegyed meg, hanem magadért és nem mindegy, hogy ki oldja meg, ha a vége mindenkinek happy end?

Ne hazárdírozz Lujza, forgasd úgy a dobókockát, hogy a 6 legyen felül.  

Puszi

B.