Kedves Lujza!
Elhiszed, hogy kérdésekkel majdnem fel lehet oldani a szorongást? Azért nem akarok magam ellen beszélni, jó kérdéseket kell feltenni, na! Azt akarom ezzel mondani, hogy nem mindig kell mindenféle trükköket bevetni, „elég”, ha a kliens szépen sorjában elmondja, mi minden történt vele.
Sokszor nem is tudja megnevezni
valaki, hogy mitől szorong. Csak azt, hogy mióta, és milyen helyzetben
erősödik. És akkor meséltetem.
Megtudom például, hogy az anyukája aggódós
volt. Ő azt állítja nem, de hát, ha valaki mindig telefonál, hazaértél-e, van-e
nálad ragtapasz, mindent bepakoltál-e a táskába, az azt üzeni a gyereknek, hogy
igen. Aggódós anyuka volt, mert elvesztett egy babát, és végül meg kellett
szülnie.
Megtudom azt is, hogy a kliens is
elvesztett egy babát. Aztán a most bölcsis gyermeke három hétig inkubátorban
volt, naponta kétszer láthatta, meg nem szoptathatta. Egyszer kocsiban ülve azt
vette észre, hogy nem lélegzik. Csodálkozol, hogy kocsiban ülve erősödik a
szorongás?
A nagyszülei nem láthatták a
dédunokát, mert röviddel a születése után mindketten meghaltak. Nem mesélek el
minden részletet, pedig lenne még mit, de asszem nincs is rá szükség. Bárcsak a
barátai fejében is összeállna így a kép és nem piszkálnák, hogy túl aggódódós
anyuka. Szerinted sem igazságos, ugye?
Azért mondtam az elején, hogy
majdnem, mert bár a beszélgetés után nagyon megkönnyebbült, még nem végeztünk.
Most jönnek a trükkök, kisimítjuk a rendszert és kitaláljuk, ő konkrétan mit
tehetne, hogyan reagáljon a félelmeire.
Bizakodó vagyok.
Pá Lujza!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése