Kedves Lujza!
Beígértem pár napja, hogy írok a
kényszerpihenőről. Milyen ambivalens szó! Hogy lehet kényszer a pihenés, amikor
az tök jó, és inkább azon szoktunk évődni, hogy nem kapunk belőle eleget.
Belegondolok, milyen lenne, ha a
hivatásom egyik napról a másikra megszűnne, mit csinálnék helyette. Például, ha
úgy alakulna, hogy muszáj lenne elhagyni az országot, egy másik nyelven nem
tudnám ugyanezt csinálni. Na, ez azért elég para.
Szóval amikor valaki előre tudja,
hogy a cég, ahol dolgozik, be fog dőlni, vagy már be is dőlt, az nem olyan
vicces. Ha egy vagy több évtizedig dolgoztál valahol, és nincs kedved, erőd
újra felépíteni egy új rutint, közeget, társaságot.
És igen, láttam olyat, amikor
valakit ártatlanul meghurcoltak a munkahelyén, egyik pillanatról a másikra lemosták
a vászonról a jövőképét, kilökődött a társaságból élete közepén. Láttam olyat,
akinek a munkahelye erősen szürke zónában volt, megbukott, magával sodorva az
elmúlt évek értékeit, amiben hitt a munkavállaló. Érzed Lujza a légüres teret?
Egy darabig nem lehet megúszni,
hogy a hogyan történhetett ez meg, várok egy kicsit, hátha nem igaz, és hogyan
lehetett volna elkerülni gondolatok forogjanak az ember fejében. Az viszont
baj, ha ez az állapot állandósul. Addig, amíg nem történik meg a szembenézés, és
az aktuális helyzettel való megbékélés, miszerint ez van, nem tudom
megváltoztatni, addig nem lesz meg az irány. Szükség van a teljes kép
látványára, ha beleragadunk egyes részletekbe, főleg a múltba, az fullasztó
örvény.
Van valami, amit tanulhatnék? Mihez
van még érzékem? Ki mit tenne a számomra releváns személyek közül egy ilyen
helyzetben? Előfordult hasonló helyzet a családom múltjában? Akkor ők hogyan
kezelték? Amíg várakozom a következő munkahelyre, mivel használhatnám ki az időt?
Mit tudok most megtenni, amit évek óta nem állt módomban? Kit és mit
hanyagoltam el az utóbbi időben? Melyik szerepem szorul ráncfelvarrásra? Milyen
tudásra, tapasztalatra támaszkodhatok egy új élet kialakításában?
Én ilyen kérdéseket próbálnék
feszegetni. Sovány vigasz? Az hát! De képzeld el, ha egy év elteltével ugyanitt
leszel, hogy fogsz visszagondolni az eltelt, elpazarolt időre?
Mivel ilyen érzelmi állapotban
nehéz erőt csiholni a nehéz önmunkára, biztos, hogy nem egyedül vágnék bele
ezekbe a kérdésekbe.
És még valami. Van két diplomás,
sikeres ismerősöm. Az egyikük fodrásznak, a másikuk burkolónak tanul. Hm.
Érted, Lujza?
Legyen szép napod!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése