Kedves Lujza!

Tegnap nagyon meghatódtam. Egy szépkorú férfi látogatott meg. Még soha nem volt ilyen helyen, de amint leült, elkezdte mesélni az életét. Három szakmája van, egyszerű életet él, különlegesen fogalmaz, szavai közt ott van az iparkodni, a becsület, hogy szereti a munkáját, és az is, hogy középső gyerek voltam és hogy sokszor vagyok szomorú. Mélyen megérintett a lénye és a története.

Élénken emlékszik és sokszor eszébe jut, hogy kétszer az oviban felejtették a szülei. A bátyja beteg volt, vele azért foglalkoztak többet, a húga pedig pici, vele meg azért. Ő nem esett a figyelem radarjának látókörébe, csak akkor, amikor olyan feladatot kellett ellátni, amihez megbízható emberre volt szükség, például a jószág etetése, vagy a testvérek ebédjének befizetése és a bevásárlás.

Kicsi volt még, amikor azt mondták neki a szülei, hogy nyaralni viszik a húgával, a valóságban viszont gyermekotthonba vitték, elválasztva a testvérétől, míg egy ott dolgozó rokonnak fel nem tűnt a kislány. Őt hetekig nem találták, valahogy eltűnt a rendszerben, miközben végig azt hitte, ilyen a nyaralás.

Mostanában elég gyakran mereng ezeken a történeteken, talán azért, mert az egyik lánya épp a házából próbálja kisemmizni. A második otthonából, mert az elsőt mindennel együtt a lányaira és a volt feleségére hagyta, akivel egy negyed évszázadig éltek külön szinteken, alig tudomást véve egymásról. Csak a munka, az tette boldoggá. És sokat dolgozott, hogy mindezt megteremtse.

Mit mond az ember egy ilyen korú férfinek? Vajon, ha nem úgy történik, ami történik, akkor is ő lenne az egyetlen a családban, aki képes volt kitörni a szegénységből és apátiából? Vezetett volna évtizedekig egy füzetet a bevételeiről és kiadásairól, amivel most meg tudja védeni magát a bíróság előtt? Lenne új párja, és baráti társasága, akikkel járják a világot? Felépült volna egy súlyos betegségből, aminek feltétele a kitartás és a szorgalom?

Remélem, hogy a kérdésekből lehet sejteni, én hogyan gondolkozom erről. Remélem, hogy őt sikerült meggyőzni arról, hogy életének ebben a szakaszában megérdemli, hogy végre valaki rá is gondoljon. A benne lévő középső kisfiú arra vágyik, hogy a szülei, én a felnőttre próbáltam hatni, hogy ő legyen az.

Hajj, Lujza!

B.