Kedves Lujza!

 

Társasoztunk a hétvégén. Eldöntendő kérdéseket kellett megválaszolni, majd megtippelni, hányan felelnek igennel. Beszélgetős játék, és mint olyan, jól össze is lehet rajta veszni. És az este folyamán előkerült a kérdés: szoktál magányos lenni? A fejemben a klienseim közt is megfuttattam a kérdést. Van vele dolog.

Gondolhatnál először azokra, akik egyedül élnek, vagy nem igazán maradt élő családtagjuk, vagy külföldön élnek, ez lenne a logikus. Mégis előbb jutott eszembe az, aki több évtizedes párkapcsolatban élve érzi magát magányosnak.

Ez inkább arról szól, hogy van-e kivel megosztani, ami veled van, vannak-e olyanok, akik értik, miről beszélsz, akik a mindennapok látható és felszínes kattogása mögé is hajlandóak benézni, akikhez fordulni lehet, ha bánt valami és olyankor sem fordítanak hátat. Akikkel, ha megosztasz egy gondolatot, vagy egy érzést, akkor arra rá tudnak cuppanni, nem kell hosszasan magyarázni. Szóval, hogy tudsz-e valakikhez tartozni, miközben ezren vesznek körül.

Végül is teljesen logikus, ha időnként magányos az ember, csak kérdés, mit jelent az időnként. Óránként időnként, havonta, vagy évente időnként. Percekig tart vagy száz évig, soha nem is volt másként. Mondok pár esetet.

Egy kislány, aki lát dolgokat, amit mások nem, de nem meri elmondani. Megpróbálta, de kinevették.

Egy gyerek, aki fél a kutyáktól, bármilyen aranyosak is, és folyton erőltetik.

Cégvezető, zseni a maga nevében, de nincs senki, aki úgy átlátná az ügyeket, mint ő.

Egy felnőtt, aki nem ismerte az apját, az anyja pedig egymás ellen fordította a testvéreket.

Szociális érdeklődésű férfi egy mérnök családban, ahol az nem számít szakmának.

Pánikbeteg, vagy depressziós egy bármilyen családban, és azt mondják, szimulál.

Gyerek tanulási nehézséggel, a tanár azt állítja, csak lusta.

Családanya sérült gyerekkel, nem tud, nem akar elmenni, és lehetetlen bárkivel is megosztani.

Szenvedélyes férfi, aki nem tudja megélni a szenvedélyét a feleségével.

Bárki, akivel bármi van, de nem veszik komolyan.

Valamilyen filmben láttam, asszem orvosos volt, hogy a főszereplő mindig más életet mesél el magáról, ami éppen igazodik azokéhoz, akiket meg akar győzni. Csalás, mégis úgy érzik azok a valakik, hogy nincsenek egyedül. Nem hülyeség az önsegítő csoport.

Lehet, hogy szervezek is egyet. Hívhatnánk magányosok klubjának. Upsz, asszem ez a név már foglalt. Beszélhetnénk benne arról, hogy a magány újkeletű dolog, vagy régről hozott, ismerős érzés, esetleg családi hagyomány. Szerinted sokan csatlakoznának, Lujza? Vagy kevesen merik bevallani még maguknak is, hogy magányosak?

És te Lujza?

B.