Kedves Lujza!
Nemrég felkeresett valaki, akit egy
éve engedtem el. Az a helyzet, hogy ugyanazzal a dologgal jött pepitában.
Párkapcsolati sztori, teljesen más értékrend, látta ő tavaly is pontosan a
feloldhatatlan konfliktust, de amikor elismételtem, amit mondott, kívülről
hallotta és pontosan érezte, mi lenne a számára legjobb lépés, győzött a
megszokás és az enyhe társfüggőség és átment mentegetősdibe.
Hát ki vagyok én, hogy bárkit is
győzködjek, nem tehettem mást, mint amire készen állt, erősítettem a benne lévő
felnőttet, hogy legalább az alapvető, számára fontos dolgokért tegyen. Megduplázta
a kártyavár falát és jól is ment a dolog egy darabig, pontosabban az első
kicsit stresszesebb időszakig, amikor is erősebben fújt a szél és összedőlt az
a bizonyos.
A három kismalac és a farkas című
mese jut eszembe. Hogy most akkor fából akarja-e építeni a második házat, hogy
gyorsabban túllegyen rajta, de nem lesz olyan stabil, vagy szán rá időt,
erőfeszítést és hajlandó téglát hordani.
Ne ítélj el Lujza, ha végül fából
építi újra ugyanazt a házat és én segítek neki. Megépítené nélkülem is, de ha
vele tartok, pakolok valamennyi védőfelszerelést a tarisznyájába. Néha ez a
legtöbb, amit tehetek. Ne aggódj, semmit nem fogok előle elhallgatni, ismersz…
Puszi holnapig!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése