Kedves Lujza!
Mondd csak, ha este kapnál egy
csodatablettát, és olyan életed lehetne, amilyet csak akarsz, akkor másnap
reggel, mikor felkelsz, miből vennéd észre, hogy megtörtént?
A minap azt mondta egy srác, hogy sokszor
hallja, valósítsd meg az álmaidat, de míg gyerek vagy, erre esélyed sincs aszongya.
Van benne valami, de hát bajban is
lennénk… Nyolc évesen drón, tizenöt évesen külön lakni, hollywoodi színésznőnek
lenni, vagy épp azt kérem a Jézuskától, mondja meg, a szőrös majmoktól
származunk, vagy isten teremtette a világot. Cö, hát persze. Én kötéltáncos
akartam lenni, meg ejtőernyős, még jó, hogy nem kaptam tablettát, vagy? Most az
előadások eseményeit osztanám meg, vagy légből kapott szelfiket.
Amikor felnőttektől kérdezem, néha
a kérdést sem értik. Előbb jön a hosszas tanakodás, utána az ellenérvek, de ha
sikerül jól kérdezni, csak előkerül valami. És az a valami, ha jól kibontjuk, általában
már nem is olyan elérhetetlen. Akkor mégis mi tartja vissza az illetőt, hogy
tegyen érte?
Talán a hitevesztés. Nem vagyok rá
képes, úgyse sikerül, az élet nem így működik. A hétköznapok és a feladatok
bedarálták a gyermeki álmokat. Én mondom neked Lujza, hogy a felnőtt korban
megnevezett álmok, persze ha relevánsak és jól ki vannak találva, legtöbbször
megvalósíthatóak. Igényelnek ugyan erőfeszítést, kitartást, türelmet, fejlődést,
de nem elérhetetlenek. Még akkor sem, ha akadályozó gondolkodásmód, családi
üzenetek, üvegplafon és más nyalánkságok torzítják a képet.
Neked mi van a betegtájékoztatón,
Lujza? Milyen kockázatok és mellékhatások riasztanak el a csodától? És mégis ki
írta oda, csak nem te?
Majd elmeséled?
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése