Kedves Lujza!

Ismered azt az érzést, amikor kicsit tovább alszol hétvégén, mint tervezted és mikor magadhoz térsz és eszedbe jut, mi mindent szerettél volna csinálni, rájössz, hogy mission impossible?

Kéne főzni kicsit előre, tanulni a gyerek(ek)kel, maradt takarítani- és bevásárolnivaló, akartál sportolni, dögleni a kanapén a könyveddel és tudod, hogy amúgy is beesik még pár „apró” dolog. De ha ez nem lenne elég, van egy végtelen listád különböző elintézendőkről.

Nyilván ismered az érzést, elég gyakori, ezt abból gondolom, hogy az elmúlt héten ketten is jöttek ezzel. Utálok sokáig süppedni a kétségbeesésben, úgyhogy én azt szoktam csinálni Lujzám, ha olyan dolgokról van szó, amit nem szeretnék lepasszolni, hogy gyors fejszámolással csinálok egy fontossági sorrendet. Iszom egy felest, jah, nem, szóval teszek fel zenét, vagy felhúzom a puha mamuszomat, vasalni csak film mellett vagyok hajlandó, és egyszerűen nekiállok.

Nem pörgetem magam a listán, hogy jajjaj, mennyi van még vissza, hanem igyekszem abban a feladatban ott lenni, ami épp soron van. És ha elfáradok, vagy elegem lesz, akkor abbahagyom.

Nem befejezem az összes feladatot, tehát addig csinálom, amig be nem fejeztem az összeset, hanem abbahagyom. ABBAHAGYOM! Véget ért a móka mára, zárul B. mókatára. Pont.

Ez nem vonat, majd megvár. (Csakazértse csapom le az aktuális labdát) És ha időben abba tudom hagyni, akkor legközelebb is szívesebben állok neki.

Szóval a tanácsom, Lujza, hogy hagyd ABBA! Hallgatva és nézve is felpezsdít.

B.