Hogy ki az a Lujza?

Kedves Lujza!

Nem írtam még neked a gyermektelenségről. Nehéz téma. Egy nő, ha szeretne gyereket, bármire képes. Azért is, ha nem akar. Nem könnyű elfogadni, ha ez olyan üggyé válik, amit sehogy sem sikerül irányítani.

Egy másik orvos, egy újabb kezelés, különböző alternatív módszerek, ima, kényszeredett együttlétek, fejben rendet tenni, millió kéretlen tanács, kinek mi vált be. Például engedd el, akkor sikerül. Micsoda marhaság. Ezt nem lehet elengedni, mert hónapról hónapra eléd tolja az élet, hogy most sem, megint nem. Belépsz a rendelőbe, végig nézel az arcokon, melyekre mély barázdákat rajzolt a reménytelenség és a kétségbeesés.

Amellett, hogy meg kell tenni, amit meg lehet tenni, muszáj másfelé is fordítani a fejed, különben belehalsz. Például, hogy mit tehetsz addig is, amíg nem jön össze. Olyan dolgokat, amikre tuti nem lesz időd, ha majd igen. Érdemes megvizsgálni a családrendszert, volt-e nehéz szülés, gyermekvesztés, betegség. Van, hogy a tudattalan a hasonló élményektől akar megóvni, és olyan is, hogy valamely családi mintákat csak úgy lehet letenni, ha megáll a vonal.

Szóval van olyan, hogy nem lesz gyerek. Hiányzik a megfelelő partner vagy a fizikai adottságok, vagy lehet, hogy ki sem derül, mi. Akkor jöhet az örökbefogadás, vagy annak elfogadása, hogy másképp fogunk élni. Találkoztam több olyan nővel is, akik bár nyilván tűzbe mennének a gyerekeikért, és elég jó, vagy akár túl jó anyák is, be merték vallani maguknak, hogy tulajdonképpen soha nem akartak gyereket.

Bátor dolog, semmiképp sem szégyellnivaló, ahogy az sem, hogy nem sikerült. Még akkor sem, ha a környezet, akinek elképzelése sincs róla, mi zajlik ilyenkor egy nőben, folyton és akaratlanul olyan üzeneteket közvetít, hogy az ő hibája. Na meg folyton rákérdez. Emlékszem, rettegtem ezektől a kérdésektől.

Egyszer egy M. néni, akivel messze nem voltam olyan viszonyban, konkrétan sajnálkozni kezdett azon, hogy valami bajom van. Egész nap kellemetlenül éreztem magam, mire rájöttem, hogy szégyellem ezt. Mikor racionálisan sikerült végig gondolni, nagyon dühös lettem M.nénire, hogy mégis hogy képzeli. Elhatároztam, hogy ha legközelebb találkozunk, rákérdezek a szexuális életére, hogy mennek-e még bizonyos dolgok a férjével. Egy jó kis malac kérdést fogalmaztam meg, mert úgy gondoltam, ez ugyanolyan határátlépés, na nem finomkodok, pofátlanság.

Szerinted hányszor tudtam elsütni ezt a kérdést ezután? Soha Lujza, mert amint rendeztem magamban, hogy ez nagyon nem az én hibám és nagyon nem tartozik senki másra, mint akivel én döntök úgy, hogy meg akarom osztani, ez a belső stabiltás magas kerítést növesztett körém. Kicsit azért sajnálom, hogy így alakult, mert nagyon készültem a reakciókra.

Lujza, ugyan miért ne lehetne már teljesértékű életet élni, ha nem lesz valakinek gyereke? Talán akinek van, tutira boldog? Ugyan már! Mindenkinek van olyan életterülete, ami nem tökéletes, még ha nem is látszik. Mit választana ehelyett? A létbizonytalanságot, betegséget, hűtlen vagy nárcisz férjet, értelmetlen és unalmas munkát, álmatlanságot, mínusz 30 centit, vagy plusz 30 kilót?

Na, egyszer majd írok konkrét esetekről is Lujza. Addig is legyen szép napod!

B.