Kedves Lujza!
Ha nem hiszed el, hogy nehéz egy szokást megváltoztatni, csak próbáld ki, hogy mostantól bal kézzel mosol fogat. Lázasan belekezdesz az átprogramozásba, ügyesen abszolválod a feladatot, aztán egyik reggel rohanás van, vagy fáj a torkod és bumm, visszakerül a fogkefe a jobb kezedbe, mert az évek során kialakult már erre egy idegpálya, hogyan kell ezt csinálni.
Úgy képzelem ezt el, mintha lenne egy rét, amin derékig érő vadvirágok nőnek. Szeretnék átjutni a réten, arra megyek, ahol a legkönnyebb az átjutás, tehát a kitaposott úton, ahelyett, hogy átgázolnék a dzsindzsán. Ez a szokás. Ha meg akarom változtatni, el kell kezdenem egy másik utat kitaposni és kivárni, míg az ismert úton újra kinőnek a növények. Amíg tart az átalakítás, észben kell tartanom, hogy bár még sokkal könnyebb a kitaposott utat követni, ki kell tartanom, mert ha ez az út végül készen lesz, sokkal könnyebb vagy egyszerűbb lesz az átjutás.
Állítólag egy idegpálya kialakulásához nagyjából három hét kell, többek közt ezért is találkozom háromhetente a klienseimmel, de ez még nem jelenti azt, hogy a szokás is megváltozott. Inkább úgy fogalmaznék, hogy megvan a szokás megváltoztatásának lehetősége. A munka még nem ért véget, az ügytől és a helyzettől függ, meddig tart majd.
Lujza, eszedbe jut valami, amit meg szeretnél változtatni? És hajlandó vagy taposni? És a taposómalomból kiszállni?
Most, hogy neked írok, hatra állítom az órát két hónapja, és már annyira szokássá vált, hogy hétvégén is felébredek. Pedig szeretnék tovább aludni. Nem haragszol, ha hétvégén nem vár levél reggel? Arra gondoltam, én ezen változtatnék.
Ne felejtsd el meggyújtani a második gyertyát! Legyen szép vasárnapod!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése