Kedves Lujza!

 

Anya, anyaság, anyaföld és anyaseb. Az anya személye és viselkedése. Jó anya, rossz anya, elég jó anya. Gondoskodó, szigorú, hideg és meleg, feltétel nélkül szerető. Egy anya nem tudja nem szeretni a gyermekét és a lehető legjobbat akarja neki. Mégis sok történetben nehéz megtalálni a nagybetűs ANYÁT, de a hozzá fűződő kapcsolatunk végig kíséri az életünket, ha akarjuk, ha nem.

Most is dolgozom több olyan klienssel, akik erősen megkérdőjelezik őt, legszívesebben lecserélnék, vagy egyenesen kiiktatnák az életükből. Értem, miközben ez így, ilyen formában nem fér bele a gondolkodásmódomba.

Ha az anya olyasmit tesz, amivel árt a gyerekének, valószínűleg nincs éppen anya üzemmódban, erősebben van jelen a sérült gyerek, vagy bármilyen sérült énrész. Ha képes arra, hogy lemondjon a gyermekéről, akkor valami nagyon ki van billenve, szörnyen el van csúszva. Akkorát harcol önmagával, hogy képtelen megugrani az anyaságot. Ennek a megértése nélkül nem ér ítéletet hozni. Valahogy mégis összehozta, kibírta, megtette, hogy a gyermeke megszületett, él. Erre volt képes, ez a maximum, és van, hogy azzal tesz a lehető legjobbat a gyermekének, ha lemond róla. Ez az anya személye, aki emiatt tiszteletet érdemel.

Hogy ez meg tudjon érkezni, felnőttként kell ránézni. A gyerek csak a hiányt és a sóvárgást látja. Neki csak a sebek vannak. A felnőttben tud megszületni a megértés, az elfogadás és a tisztelet.

És mi van a viselkedésével? Hogy minden találkozás egy kínszenvedés, fájdalom. Gyomorgörccsel kezdődik a találkozás, már hetekkel azelőtt, hogy megtörténne. Amit gyerekként átélt, azt felnőttként már nem akarja. Szabad azt mondani, hogy köszönöm, ebből már nem kérek? Szerintem igen. De csakis akkor, ha a személy tisztelete már megérkezett. Akkor lehet és csak akkor szabad őt elengedni. Szerintem.

Ezt üzenem az ismerősödnek Lujza.

B.