Kedves Lujza!
Többször
beszélgettünk már arról, hogy a felmenőink öröksége olyan, mintha minden erőforrásukat,
tulajdonságaikat, sikereiket, kudarcaikat, megküzdési stratégiáikat beletették
volna egy tulipános ládába neked, hogy így vagy úgy okulj belőlük, és használd
azokat. Saját elakadásainkat és kudarcainkat is szoktuk a hozott anyag
szemüvegén keresztül megfigyelni, és keressük a választ a miértekre. Tiszta
sor.
Most azt
szeretném szorgalmazni, hogy úgy nézz bele a ládába, mintha most nyerted volna
meg a jackpotot. Ne, ne! Bele se kezdj, hogy neked csak veszteséget hozott a
konyhára a családod. Addig nem megyünk haza, amíg nem keresel legalább tíz
dolgot, ami tetszik.
Kezdjük
azzal, hogy megszülettél, felnőttél, egy! Legyen a gyönyörű göndör hajad, puha
bőröd a kettő, hogy az egyszerűbbekkel kezdjük. Kitől kaptad az együttérzésedet
és a gondoskodásodat? A logikus gondolkodásodat? Azt, hogy nem ugrasz bele
semmibe anélkül, hogy bebiztosítsd magad? Miért beszélsz nyelveket és honnan a
könyvek szeretete? Szeretsz enni és mindig van otthon dugiban valami finomság. Látogatod
azt a kutyamenhelyet. Szépek a növényeid, jársz kirándulni. Soha nem ordibálsz.
(Mondjuk lehet, hogy néha kéne…) Anyukád, nagypapád, dédid példája és néha
antipéldája, mindezek összessége.
Várom a
listát, Lujza!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése