Kedves Lujza!

Na, hogy ízlett a csoki? Téged ismerve lehet, hogy nem csokival csináltad. Mesélted, hogy idén sok dió termett, és esténként törögetitek egy pohár bor mellett. Azzal is ki lehet próbálni.

Próbáld ki egy kicsit másképpen is a tudatosságot. Az én fejemben ez egy megfigyelő üzemmód. A testi érzékelésen túl, amikor az ember megfigyelheti az érzéseit, gondolatait, viszonyulásait egy adott helyzetben.

Például amikor végre elküldöd este a gyerekedet aludni, akkor az hogyan is van. Csak mantrázod, vagy van mögötte tartalom? Amikor elindulsz bevásárolni, akkor végig gondolod-e, hogy mit veszel, hogy ne kelljen majd kidobni a felét és viszel-e magaddal szatyrokat, vagy megint csak leszakítod a tekercsről a boltban. Amikor elvállalsz egy újabb feladatot a melóban, ott vagy-e fejben, tudod-e, mennyi idő lesz megcsinálni, mi minden van a listádon és hogy fogod magad érezni a nap végén. Amikor reggel elköszönsz a férjedtől egy gyors puszival, akkor mit teszel bele abba a gesztusba?

Hogyan döntöd el, hová mész nyaralni? Mikor karácsony előtt suvickolod a lakást, annak pontosan mi a célja? Hosszasan sorolhatnám a példákat, de a lényeget szerintem érted. Egy csomó mindent csinálunk, hogy le tudjuk húzni a listáról, és a mennyiség felülírja a minőséget.

Nagyon messzire nyúlhat ez az eszmefuttatás, Lujza. Úgy értem, hogy úgy alapvetően és istenigazából milyen LENNI? Tudsz te csak úgy lenni? Tudod, csak úgy… milyen lenni? És minek? Nem világvége hangulatból kérdezem, inkább a maga természetességében, hogy az a sok sok pillanat, érzékelés mit tesz egyben, mibe van beágyazva. Érted, hogy értem? Talán én sem értem, csak érzem.

Ölelés

B.