Hogy ki az a Lujza?

Kedves Lujza!

Ma két srácról mesélek neked, akik valahogy pont egy időben jártak hozzám, hasonló dologgal. Ez érdekes különben, mikor két rég nem látott családtag, vagy két építész jön pont egymás utáni időpontokra.

Szóval mindketten informatikus egyetemisták, introvertáltak és covid alatt még középiskolások voltak. Szintén közös az elakadás, gyakorlatilag nulla kapcsolódás kortársakkal. Volt részük kirekesztésben is, és konkrétan az is nehézséget okozott, hogy egy radírt kérjenek az egyetemen valakitől. Ez nem lesz sikertörténet, de azért leírom.

Introvertáltak, szóval alapból nem egyszerű a kapcsolódás. A karantén elsőre jól jött ennek a típusnak, de hamar csapdába estek, ezt másoknál is láttam, hogy az egyedüllét szeretetét felváltotta a kínzó magány. Ráadásul a menekülőútvonal a gép felé volt nyilazva, így napi 10-12(!!!) órát előtte ülve töltöttek. Na, ez olyan menekülőútvonal, ami közben mindjárt tűzbe dobja a retúrjegyet, nehéz szerszámokkal lehet csak visszajutni és nagyon sokáig tart.

Nem sikertörténet, mert ezt a részt már nem vállalták be. Hiába minden saját és családi csomag feltörése és feloldása, ahogy szoktam mondani, a valódi változás a csinálásban van. Egyértelmű, hogy a gépidőt radikálisan csökkenteni kell, radírkéregetéshez hasonló tevékenységekre cserélve, na de hát ez az, amit én nem tudok nélkülük elérni.

Amiről végsősoron írni akartam, az a virtuális világtól való függés. A való világban való megoldás helyett egy fikcióba menekültek és ott ragadtak egészen addig, míg a normális világ fenyegetően veszélyes nem vált a számukra.

Hát erre oda kell figyelni Lujza a gyerekeknél, ezért is írom neked, mert kiiktatni nem tudjuk. Még ha informatikai érdeklődésű is a gyerek, a hobbi és a függés között nagy a különbség, az emberi kapcsolatok, az állásinterjú, az étkezés és alvás nem cserélhető le vele.

Minden jót!

B.