Kedves Lujza!
Képzeld, ezen a hétvégén a jóból is
megártott a sok. Színház is volt, elég vacak, ki is jöttünk relatív az elején, kénytelenek
voltunk a bárban tengődni. Végül remekül elszórakoztunk egy amúgy párkapcsolati
társasjáték kérdésein elgondolkozva. Majd másnap is a városba szólított a
nemkötelesség, régi és új ismerősökkel találkoztunk.
Hazafelé menet gondoltam végig,
hogy még két ajtót le kell holnap festeni, és kéne főzni előre a hétre és hogy
fogom én ezt x mennyiségű alvás mellett abszolválni, hát nagyjából akkor türemlett
az agyamba a kérdés, hogy talán nem a kapuzárási pánik akadályozott-e meg
abban, hogy két egymás utáni este a tyúkokkal menjek aludni.
Amikor életemben először hallottam
ezt a kifejezést, szánalmat éreztem és kiröhögtem a gondolatot is hasonlóképpen,
mint amikor egyszer egy kollégám 90-es évek bőrdzsekiben, részegen majdnem
sírva mondta, hogy B, én nem akarok megöregedni. Hú, mondom ez vérciki.
Na, kicsit megcsapott ennek a szele.
És ismersz, ha egyszer egy gondolat beissza magát az agyamba, nem ereszt, míg
nem kerül a megfelelő polcra.
A családállításban azt tanultam, hatvanöt
felett már komoly változást nem tudunk elérni, akkor már a visszatekintés van
fókuszban, nyugalom, megbékélés ecetera. Talán meséltem, hogy a legidősebb
kliensem nyolcvan volt, hát az sem az új világképek teremtésének ideális életkora.
Mi van az ötvennel? Higgyek Samanthának, hogy az ötven az új harminc, és
maxoljam ki azt a maradék tizenötöt, vagy maradjak a fenekemen?
Lujza, oda jutottam, hogy nem
akarok fiatalabb lenni. Egy perccel sem. Nincs az az isten, hogy odaadjam a
mostani életemet, tudásomat és tapasztalatomat néhány ráncért cserébe. Vagyok,
aki vagyok. És amikor ide, meg oda is elmegyek, jól érzem magam, hát Lujza, én
bizony el fogok menni egy jó előadásért, beszélgetésért, vacsoráért, játékért. Mégis
mire való a kávé?
De légyszi szólj, ha ciki lesz.
Kösz
B.
U.i.: Bocs, hogy tegnap nem írtam.
Most már érted, miért.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése