Drága Lujzám!

Ma kifejezetten nosztalgikus hangulatom van. Nem fordul elő gyakran, inkább most vagyok, vagy előre nézek, de ma különleges nap van.

Visszagondoltam egy kicsit, milyen volt az elmúlt tíz év. Annyi minden történt, és annyi minden megváltozott. Nehogy azt hidd, hogy minden fenékig tejföl volt, de ma nem akarok a nehézségekre gondolni. Azt kell mondjam, életem legjobb tíz éve volt. Lehet, hogy tíz év múlva is ezt mondom majd, lehet, hogy tíz évvel ezelőtt is ezt mondtam volna, nem tudom. Akkor nem gondoltam erre. De ma, ránézek a gyerekeimre és azt gondolom, értük még egyszer végig csinálnám ugyanezt.

Ha nem oda születek, ahová, ha nem pont ez az ember lesz belőlem, akkor most ők sincsenek. Ezért nem bánok semmit. Hálás vagyok mindenért. Minden egyes percért, jóért és rosszért, mindegy. Kicsit nyálas ez a hálás vagyok izé, nem? Nem érdekel. Mélyen, minden sejtemet, gondolatomat megemeli, teljesen kizárt, hogy ezt az érzést bármilyen drog tudja hozni. Asszem most elmegyek főzni, mert annyira súlyos ez az érzés, annyira jó, hogy alig bírom ki. Még ki kell találnom, mit kezdjek vele.

Bumm, ebben a pillanatban eszembe jutott: valahogy tovább kell adnom, osztogatnom kell belőle. Küldöm neked is, Lujza!

Nagy ölelés!

B.