Szia Lujza!
Hallom benneteket is megcsapott az
időmenedzsment szele. Divatos dolog ez. Praktikus és hasznos, de néha nem is
erre van szükség.
Járt nálam egy fiatal hölgy, aki arra kért,
segítsem beilleszteni az életébe a következőket. A lakhelyétől fél órányi
vonatútra tanított egy iskolában. Írta a diplomamunkáját, szeretett volna
sportolni és az egészséges életmód nevében a város másik végére biciklizni
egészséges nyers ételekért. Meg akart tanulni vezetni, hogy ne kelljen
alkalmazkodni, még le kellett vizsgáznia elméletből, de már tervezte a vezetési
órákat. Volt egy macskája, szerette a színházat, mozit és a barátait sem akarta
elhanyagolni. Ezeket mind be akarta osztani egy hétre. Pasit is szeretett
volna, mármint megismerni, arra lehetőséget teremteni. Volt még valami, de azt
már elfelejtettem.
A világ összes trükkjét bevetve sem volt
mindenre energiája.
Mélyebbre ástunk hát. Egy év sem telt azóta,
hogy leküzdötte a mellrákot. A motiváció egyértelmű volt. Félt, hogy bármikor
elmehet és nem akart lemaradni semmiről. Amit csak lehet, be akart szuszakolni
az életébe. Ennyire ismersz már, ebben én nem akartam segíteni. Nem akart
lemaradni, de ebben az őrült rohanásban mégis a legjobbról maradt le: nem tudta
élvezni az életét. Megértette, elfogadta, segítettem neki lelassulni. A
sietség, a stressz amúgy sem támogatja az immunrendszert. A többit már érted.
Hova a fenébe rohanunk mindig? Minél jobban
sietünk, minél gyorsabban telnek a napok, évek, annál hamarabb érünk el oda.
Akkor minek sietni? Nyújtsuk inkább, mint a rétestésztát! A nagymamám például
isteni almás-mákosat sütött és a maradék tésztából is sütött valamit, csak már
nem tudom, azt hogy hívták. Olyan pitafélének sütötte ki, megsózta és leveshez
ettük. Mmmmmm!
Legyen szép napod!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése