Kedves Lujza!

Semmi értelme másokhoz hasonlítanod magad. Mi köze van a krumplinak a lámpához, az írásnak a hegyhez?

A legidősebb kliensem egy nyolcvan éves tündéri néni volt, aki 60 év házasság után vesztette el a férjét. Sikerült valamicskét visszahozni az életkedvét, pedig magam is megértettem, hogy ennyi idősen nem lesz igazi új motiváció…

Azt mondta nekem, hogy az orvosok és az én munkám a legfontosabbak a világon. Mondom Pici néni, mi lenne, ha pár hétig nem jönne a kukásautó? Én biztosan nem tudnám elrendezni azt a káoszt és szerintem az orvosok sem. Na, ebben neked igazad van, mondta.

Nincs jó és jobb személyiség, csak az van, hogy mindegyik más. Bizonyos dolgokat össze tudunk hasonlítani, de mivel nincs két egyforma ember, még ha ikrek is, a tudás pedig szelektív, csak azt jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy mindenki más és másra való.

Dolgoztam én egy királykisasszonynál is. Fiatal voltam még, nagy kastélyban laktam és azon kaptam magam, hogy irigykedem, születhettem volna máshová is. Pár hónap múlva rájöttem, hogy nem mind arany, ami fénylik. Lehet, hogy sokkal többet tudnak a világ dolgairól, ismertek és ott mozognak, ahová én nem érek fel, de amit én tudtam már akkor, azt ők soha nem fogják tudni megtanulni. Voltak pillanatok, amikor majdnem szégyelltem, amit nem tudok, és volt ugyanannyi olyan pillanat is, amikor semmire nem cseréltem volna el azt a tudást, amit én kaptam örökül. Tiszteltük egymást. Én, a magyar lány és ők a több száz éves múlttal rendelkező nemesek.

Hasonlítsd inkább össze magadat magaddal. Mit tudsz, amit egy éve még nem, mit szeretnél tudni pár hónap múlva, amit most még nem tudsz? Ahhoz, amit akkor szeretnél tudni, most kell tanulnod. Önmagadban teljesedjél ki, annak van értelme.

Légy jó, Lujza!

B.