Kedves Lujza!
Ne aggódj, nem
vagy skizó, ha különféle hangok beszélgetnek benned. Kedvenceim a kritikus, a
harmóniafüggő, a katasztrófaturista, a hajcsár, meg az elkerülő. Tovább is van,
mondjam még? A magányos farkas, az áspis kígyó, a hízelgő macska, a szabad
madár, meg a hal a vízben. A végtelenségig tudom fokozni, mert ott van még a
duhaj, meg az óvatos duhaj, satöbbi, mindegyik külön dráma.
És gondolj csak
bele: ezek kombinációja egyedi, mint az ujjlenyomat. Mindegyik hosszasan tudja
tolni a maga kis monológját, ragadnak, tapadnak, nem szállnak le az emberről ezek
a vérszívók. Amúgy nem volna baj, hogy mondják, csak akkor, amikor nem várják
meg a végszót, vagy ami még rosszabb, rossz darabban tűnnek fel, az nem
hiányzik senkinek. Mert például a kritikusnak nem akkor kellene sztoriban
lennie, amikor épp elszúrtál valamit, mert nem szép dolog a földön fekvőbe még
egyet belerúgni. Ez a szereplő például képes önmagát is ostorozni azzal, hogy
már megint minek ostorozod magad.
Pedig, ha akkor
lépne fel, amikor a szöveget tanulod és magadra akarod formálni, akkor jó
hasznát tudnád venni a kritikusnak. Csak akkor éppen a hajcsár van porondon, és
annyira siettet, hogy hibát hibára halmozol. Ahelyett, hogy a rendező elrendelne
egy rövid szünetet, inkább jön az elkerülő és tovább sétál, mint akinek nem
osztottak szerepet. Viszont a harmóniafüggő nem engedheti meg, hogy ne érjen
oda időben, ezért újra elkezdődik a próba, persze késésben. És bumm, berobban a
katasztrófaturista és akkorra fejben már meg is bukott a darab.
Mi legyen ebből?
Tragédia, vagy komédia? Inkább rád bízom, Lujza. Találós kérdés: ha választani
kellene egy rendezőt, aki elbír az összes szereplővel, ki lenne az?
Jó szórakozást
Lujza!
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése