Kedves Lujza!
Hálás
vagyok, hogy vagy nekem. Remélem, hogy a barátságunk végtelen történet lesz. Igaz,
jártam már úgy, hogy annak indult, de végül ugyan hosszú lett, mondjuk egy Anna
Karenyina, aztán annyi. Volt, amelyik nem szólt másról, csak bűnről és
bűnhődésről, és jobb volt inkább hagyni.
Rengeteg
egypercesben volt részem, mindegyiknek megvolt a maga szépsége és tanulsága. Imádom
azokat az esszenciális pillanatokat, napokat, amikre még évtizedekkel később is
szívesen emlékszem, mert súlya volt. Némelyiket sikerült tovább írni, mert jó
volt az alaptörténet, és vannak, amiket mindenképp szeretnék hosszabbra
nyújtani.
Legjobban
a folytatásos regényeket szeretem. Lehet romantikus is, nem bánom. Közelséggel,
távolsággal, vitákkal, kibéküléssel, sok-sok jellemfejlődéssel.
A
kapcsolódás úgy hiszem, bármikor megtörténhet. A gyerekkori barátságok
mindenféle életszakaszban látnak, a felnőttkoriak meg attól az állapottól kezdve,
amikor találkozunk.
Lehet
barát tanítványból, kollégából, kliensből, terapeutából, férfiból, szomszédból,
fiatalból és idősből, valakiből, akivel egy chatben találkoztál, vagy épp egy
tanfolyamon, akár a gyereked iskolájában, hogy a véletlenről már ne is
beszéljünk. (Nekem mindegyik megvolt) Számomra csak az számít, hogy lehetek-e
önmagam vele. Ha kiszagolom, hogy lehetek, örömmel fektetek bele energiát, mert
ha valami fontos, azt meg is kell mutatni.
Szóval
kedves Lujzám, fontos vagy nekem, sokat jelent, hogy írhatok, te pedig olvasod.
Végtelen történetnek szánom. Igaz is, olvastad a könyvet?
Ölellek
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése