Kedves Lujza!

Gondolkoztam, én asszem a félelmet megúszni nem lehet. Akárhogy csűröm, csavarom, életünk véges természeténél fogva a félelem benne van a pakliban. Harry Potter legnagyobb félelme maga a félelem volt, ha jól emlékszem. Jól is tette, hogy félt, mert volt mitől. A félelem nem hiábavaló hülyeség, azért van, hogy megóvjon, neadjisten életben tartson.

Istenem, hányszor hallottam gyerekkoromban, hogy jajj, hát nem kell félni a kutyáktól! Jaaaaaa? Akkor már nem is félek. (Dehogynem féltem) Amikor kiskutyánk lett, elkezdtem érteni a reakcióit, amit más kutyákon is felismertem, ezért most már nagyon sok kutyával barátságban vagyok. Kifejezetten szeretem őket, már nagyon jó velük lenni. És vannak, akitől tartok vagy félek. Ha félek, nem megyek oda, nem vagyok én saját magam ellensége.

A legtöbb gyerek fél a sötétben, de mire felnő, megtanulja, hogy ha nem lát, az nem egyenlő azzal, hogy veszély leselkedik rá. (Nem mindenki) Mi történik? Minél racionálisabban gondolkodik, annál inkább képes felmérni a valós helyzetet, rájön, hogy nincs mitől.

Minden félelem más, ha le akarod győzni, vagy csökkenteni akarod, meg kell értened honnan ered. Saját tapasztalat miatt alakult ki, vagy családi „hagyomány”? Nincs olyan módszer a tarsolyomban, ami minden félelemre hatásos.

Majdnem úgy fejeztem be a leveledet, hogy ne félj, Lujza, annyira beragadt ez a mondat. Mondok inkább egy másik beragadt mondatot: jobb félni, mind megijedni. Ezzel inkább tudok azonosulni.

Minden jót neked!

B.