Kedves Lujza!
A mozgás
fontos, ebben biztosan egyetértesz velem. És tök jó, ha már gyerekkorban
hozzászokok az ember, hogy része az életének. Az élsport? Az más tészta. Pláne
gyerekeknél.
Külön
fejezetet nyithatnék annak Lujza, hogy hányan és hányan emlegették fel a
meccseken, versenyeken és edzéseken szerzett sebeket. Nem a bibikről beszélek.
Nemrég azt mesélte valaki, hogy bokaszalag-szakadással még lefutott az edzővel
pár versenyhosszt, mert ő úgy ítélte meg, hogy nem viselkedett megfelelően.
És nem mert
szólni. Nem akarom tudni, hogyan lehet eljutni odáig, hogy egy gyerek inkább
bevállalja ezt a fájdalmat, mintsem elmondja, mi a baj.
Nem a
sportra akartam kihegyezni amúgy. Irodalom órán, a színészmesterség tanulása
közben, munkahelyen, bárhol lehet találkozni olyanokkal, akik meg vannak
győződve róla, hogy azzal lehet sikereket elérni, ha porig alázzák a másikat.
És nem mer
szólni. Mert akkor hogyan lesz meg az érettségi, kirúgják a munkahelyről. És
Lujza, mi lesz, ha tényleg sikeres lesz? Szerinted elhiszi, hogy a fájdalom,
büntetés és megalázás volt az ára? És ha tényleg ez történt?
És akkor
most ki a kemény? Mondjuk egyiküké sem tetszik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése