Kedves Lujza!

 

A mozgás fontos, ebben biztosan egyetértesz velem. És tök jó, ha már gyerekkorban hozzászokok az ember, hogy része az életének. Az élsport? Az más tészta. Pláne gyerekeknél.

Külön fejezetet nyithatnék annak Lujza, hogy hányan és hányan emlegették fel a meccseken, versenyeken és edzéseken szerzett sebeket. Nem a bibikről beszélek. Nemrég azt mesélte valaki, hogy bokaszalag-szakadással még lefutott az edzővel pár versenyhosszt, mert ő úgy ítélte meg, hogy nem viselkedett megfelelően.

És nem mert szólni. Nem akarom tudni, hogyan lehet eljutni odáig, hogy egy gyerek inkább bevállalja ezt a fájdalmat, mintsem elmondja, mi a baj.

Nem a sportra akartam kihegyezni amúgy. Irodalom órán, a színészmesterség tanulása közben, munkahelyen, bárhol lehet találkozni olyanokkal, akik meg vannak győződve róla, hogy azzal lehet sikereket elérni, ha porig alázzák a másikat.

És nem mer szólni. Mert akkor hogyan lesz meg az érettségi, kirúgják a munkahelyről. És Lujza, mi lesz, ha tényleg sikeres lesz? Szerinted elhiszi, hogy a fájdalom, büntetés és megalázás volt az ára? És ha tényleg ez történt?

És akkor most ki a kemény? Mondjuk egyiküké sem tetszik.

B.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogy ki az a Lujza?