Kedves Lujza!

 

Bárcsak mindenkivel ilyen könnyű dolgom lenne! Szoktam volt azt állítani, hogy a kliens az első tíz percben elmondja a megoldását is, de hogy ennyire! És majdnem magától…

Tiplizett a férj a kolléganőjével. A legjobb családban is előfordul. De nem ez volt a legnagyobb vétke, kiesett pár hitelcsontváz a szekrényből nem kis szerencsejáték függőséggel megfűszerezve. El tudod képzelni az egzisztenciális ijedtséget.

Majd egy ponton, mikor elmesélte, hogy miben volt, megkérdeztem, járt-e már így valaki a családban. Hát nem pont így. De a dédipapa elesett a háborúban, dédimama egyedül maradt a lányával. Majd jött a kitelepítés és bár a vonatra mégsem kellett felszállni, a ház elúszott. Se férj, se otthon.

A kislánya, szóval a nagymama elvált, hm, nem fogod kitalálni, nő volt a dologban. Végül a három nő egyedül volt kénytelen boldogulni.

Nem, nem a sorsuk öröklődött Lujza, az nem úgy megy. Hanem az életről, a férfiakról alkotott elképzelés, az egyedül küzdés, a létbizonytalanság. Tehát a sorsra adott reakció…

Innentől kezdve nagyon könnyű olyan kapcsolatok, helyzetek felé mozdulni, ahol visszaköszön ez a megélés.

Ne legyen félreértés: nekem volt könnyű dolgom, nem neki.

B

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hogy ki az a Lujza?