Kedves Lujza!
Bárcsak
mindenkivel ilyen könnyű dolgom lenne! Szoktam volt azt állítani, hogy a kliens
az első tíz percben elmondja a megoldását is, de hogy ennyire! És majdnem
magától…
Tiplizett a
férj a kolléganőjével. A legjobb családban is előfordul. De nem ez volt a
legnagyobb vétke, kiesett pár hitelcsontváz a szekrényből nem kis
szerencsejáték függőséggel megfűszerezve. El tudod képzelni az egzisztenciális
ijedtséget.
Majd egy
ponton, mikor elmesélte, hogy miben volt, megkérdeztem, járt-e már így valaki a
családban. Hát nem pont így. De a dédipapa elesett a háborúban, dédimama
egyedül maradt a lányával. Majd jött a kitelepítés és bár a vonatra mégsem
kellett felszállni, a ház elúszott. Se férj, se otthon.
A kislánya,
szóval a nagymama elvált, hm, nem fogod kitalálni, nő volt a dologban. Végül a
három nő egyedül volt kénytelen boldogulni.
Nem, nem a
sorsuk öröklődött Lujza, az nem úgy megy. Hanem az életről, a férfiakról
alkotott elképzelés, az egyedül küzdés, a létbizonytalanság. Tehát a sorsra
adott reakció…
Innentől
kezdve nagyon könnyű olyan kapcsolatok, helyzetek felé mozdulni, ahol
visszaköszön ez a megélés.
Ne legyen
félreértés: nekem volt könnyű dolgom, nem neki.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése