Hogy ki az a Lujza?

Kedves Lujza!

 

Azon kaptam magam ma vezetés közben, hogy agyalok a holnapon, a tavaszon, majd a jövő őszön. Úgy futottak a fejemben a gondolatok, és olyan érzés kapott el, mintha itt és most kellene megoldani.

Közben pedig az istennek se találtam parkolóhelyet. Ja! Mert nem is a parkolóban voltam. Majdnem ráhajtottam egy homokos részre, még jó, hogy megállítottam a gondolatsort, mert aki utánam szúrta ki azt a helyet, jól meg is süllyedt benne.

Ezt most nem a szomszéd tehene miatt írom, hanem azért, mert nekem is jó tanulólecke volt arról, hol legyen a fókusz.

Tele vagyok tervekkel. Nem elég, hogy az élethelyzetem eleve kacifántos, most még nyolc projekt is fut a fejemben, a világ megmentésének szellemében. De ha eltűnök a sivatagban, már nem hallom a segítségkérők hangját.

Meg kell állni. Olyan szépen jelzi a test. És olyan látványosan ugrott elém az a homokos parkoló is. Még látszott is benne egy mély keréknyom, az előző autós kipörgött kerekét demonstrálva.

Hacsak be nem fogja az ember a szemét, az ilyen helyzetek is üzenik, hogy nem stimmel az irány. És mégis, mintha az ember szándékosan öntene viaszt a fülébe, húzna szemellenzőt, szépen félresöpri, amit tapasztal.

Egy kedves ismerősömnek szívinfarktusa volt. Azt mesélte, hogy voltak jelek. Kétszer már rosszul lett, de ki tudott jönni belőle, aztán folytatta tovább, mintha mi se történt volna.

Persze nem minden agyalás lehet halálos kimenetelű. És az érzékelés sem minden. Cselekedni kell.

Minek nyeljek homokot, ha nem muszáj?

B.