Kedves Lujza!
Nemrég egy
kliensem patthelyzetnek nevezte, amiben van. Egyszerűen nem szeretem ezt a
kifejezést, mert úgy gondolom, mindig minden helyzetben van mit csinálni. Nem
mondom, hogy nincsenek nehéz, kilátástalannak tűnő helyzetek, inkább azt, hogy
a legtöbbjükről csak elhisszük, hogy az.
Ebben az
esetben például külföldre költözött egy fél család. Az egyik szülővel beszélgettem
online. Ketten élnek betegséggel, és a nyelv se megy, pedig már nyolc éve ott
laknak. Ahogy erről beszélt, félig-meddig ki is mondta, hogy szabotálja a
tanulást.
Fél a
jövőtől, a nyugdíjtól, a létbizonytalanságról.
Megkérdeztem,
hogy amit most elmondott, jellemző-e esetleg valamelyik felmenőjére. Kiderült,
hogy a nagyszülei nekiindultak, elhagyták az országukat. Vagy százan egyszerre,
és mindkét oldali nagyszülei köztük voltak. Az egyik házaspár úgy jutott gazdasághoz
kicsiny országunkban, hogy azt elvették egy másik családtól. Emiatt egész életükben
bűntudatuk volt.
A másik
oldalon szolgaként dolgoztak évtizedekig, ki a bányában, ki otthon. És
megkeseredtek.
És akkor
most itt van ő és nem beszéli a nyelvet. Sem az idegent, sem a családét. Abban
vannak olyan szavak, mint túlélés, újrakezdés, akarat, erő. Te melyiket
kezdenéd el előbb tanulni?
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése