Hogy ki az a Lujza?

Kedves Lujza!

 

A minap egy tolnai kis faluban jártam és sok gólyafészket láttam. Valamiért az a romantikus elképzelés volt a fejemben, hogy ők egy életre választanak párt. Pedig nem. Ugyanarra a fészekre járnak vissza és ha a hímet be nem előzi egy másik, akkor együtt maradnak. Nem vagyok ornitológus, csak kiragadtam egy sort, ami megihletett.

Kerestem azt a madarat, amelyik egy életre hűséges. És mindenhol van egy kis apróbetűs rész. Valamelyik a párja halála után választ másikat, valamelyik monogámnak álcázza magát, pedig nem az, és olyan is van, aki hosszú utakra távozik, majd aztán tér vissza a párjához.

Az ember is érdekes egy madár. Azon méláztam Lujza, vajon mi lehet az a ragasztó anyag, ami úgy megtartja a fészket, hogy sose esik szét.  

Sok házasság tart a sírig. De épp elég történetet hallottam ahhoz, hogy tudjam, az aranylakodalom nem jelenti azt, hogy mindenki boldog. Bántalmazás, titkok, félrekacsintgatások, örök játszmák. És mégis, azért vannak olyan kapcsolatok, amik a hullámokban sem borulnak fel és mindkét fél örömmel építgeti a közös fészket

Mi lehet az a titkos összetevő, amivel az ember tudja, hogy vele lehetséges? Hogy újra és újra szívesen megy haza hozzá? Otthon van vele.

Egy barát, egy könyv, egy étel, egy helyszín, egy tevékenység. Vannak dolgok, amik soha nem veszítik el azt a valamit, ami kiváltja belőlünk az ismerős jóleső érzést. Nem tudom, ez mi. Csak sejtem, hogy nálam mi. Az az érzés, hogy valamit még nem fedeztem fel benne, még mindig tartogat valami újat amellett, hogy megőrzi, amit szeretek.

B.