Kedves Lujza!
Jártál-e már
úgy, hogy történt valami és azt kérdezted magadtól, hogy ez vajon igaz-e? Én párszor.
Anno
kertvárosi panellakás kis mellékhelységében történt, hogy ahogy dolgom végeztével
(ezer bocsi) felálltam, bevertem a fejemet a polcba – nem volt nehéz abban az
óriási helységben – és a polc leszakadt. Kis üvegekben sorakoztak rajta teli
ilyen-olyan csavarokkal és szögekkel. Nem részletezem, szerintem el tudod
képzelni.
Na, akkor
gondoltam, hogy várok egy kicsit, hátha nem igaz. Csalódtam!
Aztán
nagyjából tíz évvel ezelőtt, kimentem az előszobába és megakadt a tekintetem
három kis papucskán. És akkor is elgondolkodtam, hogy ez tényleg igaz, hogy
fent az emeleten alszik és remélhetően szépeket álmodik három csodás gyermekem?
Nem
csalódtam.
És ma,
ahogy filmnézés közben a strandolás, kiskutyázás, fincsi vacsora után elrepült
felettem a boldogság kék madara, le kellett ellenőriznem, hogy tényleg ott
van-e mellettem ő. Végig mértem tetőtől talpig, megfogtam, elfordítottam a
tekintetem, hogy kipróbáljam még egyszer. Akkor is ott volt.
Még mindig
nem hiszem el. Pedig de.
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése