Kedves Lujza!
A börtön
ablakába azért besüt a nap, csak csíkos lesz tőle a fal. Mit szólnál, ha a
kliensed megosztaná veled, hogy elképzelhető, hogy nemsokára le tudja
ellenőrizni.
Én azt
kérdeztem először, hogy mi a bűne, mert vannak dolgok, amiket nem tudnék
tolerálni, ennyire soha nem akarok ítélkezésmentes lenni. De nem olyan ügy,
inkább félig tájékozatlanságból elkövetett szürke zóna, max. másfél év.
Nem ezzel
jött. Elhagyta a felesége a gyerekekkel együtt, de nem emiatt. Ha nem hagyja
el, nem kap észbe és nem változtat. Hamar felkeresett, pedig hírből sem ismerte
ezt a műfajt, és amit tudott róla, azt messziről elkerülte.
Elsősorban
azért jött, hogy a megváltozott helyzetben is a lehető legtöbbet tehessen
azért, hogy a gyerekek jól vegyék az akadályokat és erős önismereti munkába
kezdtünk. Ki tudnám fejteni, de nem akarom, sok ilyet olvastál már.
De olyat
még talán nem, hogy az édesanyja adminisztráció és befizetések elmulasztása és
halogatása miatt nagy tartozást halmozott fel az állam felé. Nem látott más
kiutat, mint hogy befejezze földi életét.
Ő már
nagykorú volt akkor, de még nem teljesen felnőtt. Mikor a sokadik
találkozásunkkor elmesélte a szóban forgó és ellene zajló eljárást, azon
nyomban bevillant ez a tragédia. Eléggé hasonló a két történet.
Nagyon
megdöbbent, mikor megtudta az okát, mert ennél közelebbi kapcsolatban érezte
őt. Bűntudata volt, hogy épp akkor távol élt tőle és nem tudott segíteni. Mi
van, ha tudattalanul teremtett magának egy hasonló helyzetet? Hogy átvállalja
azt a felelősséget, amit az anyja nem tudott? És a sajátját, hogy nem tudta
megmenteni? Hát ennek mindenképp utánajárok.
Nem, nem
menti fel a tettei alól. De lazíthatja a rendszerét, ami által másképp működhet
majd ezután, elkerülheti az ismétlődést. És a gyerekei nem keverednek bele egy
hasonló dinamikába. Az apjukért. Ezzel sokkal többet tehet értük, mint amit
most el tud képzelni.
Majd
tájékoztatlak.
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése