Kedves Lujza!
Van egy
kliensem, akivel elég régóta dolgozunk már együtt és akiből időközben barátnő
és kolléga lett. Ő is segítő szakmában dolgozik, talán ezért fejlődhetett idáig
a történetünk. Szóval ismerem már, mint a rossz pénzt.
Más sportágban
versenyzünk, fogalmazzunk úgy, hogy ő inkább föld fölött én a földön. Már tudom
is, hogy marhaságokat beszélek, mert ezek a dolgok összefolynak. Bár a
családállítás könnyen megközelíthető mondjuk a fajfenntartás szemszögéből, a
működését tekintve viszont sok mindent el lehet róla mondani, csak azt nem,
hogy földhözragadt.
Hiába a sok
évnyi önmunka, mindig tudunk egymásnak újat mondani. Szerencsére. Izgalmas és
ritka szakmai képet hozott nekem: a helycsinálókat. Fura név, ugye?
Előfordul,
hogy egy házasság már az elején óriási kompromisszum. Például azért, mert sem a
nőt, sem a férfit nem engedte a családja a szerelmével megházasodni. Megint egy
Rómeó és Júlia sztori. Most majd jegelem ezt a témát egy darabig, nehogy rám unj
Lujza.
Kérdezhetnéd,
hogy ki foglalkozik már ezekkel a dolgokkal, amik fényévekkel ezelőtt történtek?
Hát a tudattalan. Minek? Hát azért, kedves Lujza, mert ha a hoppon maradt nő és
a faképnél hagyott férfi nem úgy járnak, ahogy jártak, akkor volt kliens, nincs
kliens, ki is radírozhatnánk a jelenből.
A
tudattalan mindenkit a családhoz sorol, aki valamilyen formában hozzájárult valaki
születéséhez, akár azzal, hogy helyet csinált egy másik nő, vagy férfi számára,
hogy családot alapítson. Érthetően magyarázom, Lujza?
És akkor mi
van? Hát az van, hogy a gyermek lelke emlékszik rájuk, nem engedi elfelejteni
őket, és „hálából” átveszi az áldozat okozta érzéseket, terhet és ő maga is
olyan kapcsolódásokba keveredik, ami eleve nem teljesülhet be.
Azt most
már nem írom le, milyenekbe, így is - szokásommal ellentétben – túl személyes
lett ez a levél. Talán ismered is, akiről szó van, ezért előtte engedélyt
kértem, hogy elmesélhetem-e neked így.
Mindenesetre,
ha egyszer eljössz te is Lujza, akkor gyere, ha ő is jön, mert akkor megjósolható,
hogy nem földhözragadt témák lesznek. Illetve rád bízom, tégy belátásod szerint…
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése