Kedves Lujza!

Hát nem vagy egy szószátyár fajta, aki locsog, csacsog, minden egyes gondolatát kihangosítja. Nem mondom, hogy erre vágyom, hogy nagyítóval kelljen keresni a lényeget, vagy iránytűvel a mondanivalót.

Viszont mikor ennek ellenkezője áll fenn, miszerint valaki folyton takarékoskodik a szavakkal, csenddel beszél, na hát akkor elég nehéz telepatikus képességek nélkül megfejteni, hogy mi van.

Nemrég járt nálam valaki, aki épp azt mesélte, hogy konfrontációban egyszerűen lefagy. A fejében összeállnak a mondatok, de képtelen kimondani őket. És nem arról van szó, hogy a beszélgetőpartner erőszakosan kommunikálna, nem hallgatná meg, ne volna együttműködő. Ellenkezőleg! De akkor is.

Tulajdonképpen azért jött, hogy eszközöket kapjon ehhez, de közben előkerült egy ennél mélyebb és meghatározóbb konfliktus. Úgy tűnt először, mintha az előbbi helyzet csak egy könnyebb, kisebb ellenállással járó dolog lenne, de aztán kiviláglott, hogy nagyon is összefüggenek. Szülő és konfliktus az ünnepek alatt. Mindegy is, hogy mi, mert ugyanolyanok évtizedek óta.

Az egyik szülője szeretett félrelépni. Az első emlék még óvodás korból való: mikor a másik szülő elutazott, ott is aludtak a szerelmi háromszög hiányzó csúcsánál, furcsa is volt az egész helyzet. Otthon persze kitört a botrány. De később és már korai felnőtt korban is adódtak sikamlós helyzetek, melyben elhangzott, hogy ezt otthon nem kéne megemlíteni.

A másik szülő előszeretettel mondogatta, hogy a véleményt nem kell kimondani, felesleges feltűnősködni, jobb inkább lenyelni. Volt rá egy olyan szlogenféle is, de az most sehogy se jut eszembe.

Szóval ezt mondta a bal kéz, azt a jobb és ha összecsapod a tenyereidet Lujza, máris kész a süti-süti pocsácsát, egyet a mamának, egyet a papának hallgass!

Hát mégis mi sülhet ki ebből? Akkor csodálkoznék, ha túlfőzné a mondanivalóját.

És annyira oda, akarom mondani beleégett ez a dolog, hogy még a szájába adott szavak is idegenek voltak számára, nem működött a tervem. Na most vagy be kell áztatni, és lassan rétegenként vakarjuk le, ami odakozmált, vagy családállítós csoportba visszük, mert a képviselők száján, szívén nincsen ilyen fék.

Még nem döntöttem el Lujza.

B.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon