Kedves Lujza!
Ugye
ismered a három majmot, a nem lát, nem hall, nem beszél majmokat? Nekem is van
egy békában, három barátnő közül én a nem beszélőst kaptam. Szerinted vajon
miért?
Volt egy
kliensem, aki nem tud beszélni magáról. Nehezen osztja meg az érzéseit, azért jött,
mert a gyerekeivel szeretne bensőségesebb kapcsolatot. Nem fogsz csodálkozni, a
szülei sem sokat beszélnek magukról. És vannak olyan klienseim is, akik
megbánták, amit mondtak. Mikor kicsúszott már tudták, hogy nem kellett volna.
Igen, néha jobb csendben maradni, ha az ember csak hülyeséget, vagy bántó
dolgokat tud mondani.
És ott van
ennek a másik fele is. Találkoztam fülfájós gyerekekkel, akik olyasmit
hallottak, ami nem az ő fülüknek való, és asszem mindenki találkozott már nem
konstruktív kritikussal, vagy sértő nézeteket hangoztató személyekkel, akiktől
nem tudták megvédeni magukat és ebben akartak fejlődni. De olyanokat is ismerek
dögivel, akik egyszerűen nem akarják meghallani mások üzenetét, mentális
füldugót alkalmaznak.
Vannak
emberek, akik kifejezetten élvezik, ha látnak így, vagy úgy szenvedni másokat.
És épp elég olyan dolgot látunk, amit jobb lett volna elkerülni. Megint mások épp
azért jöttek, mert végig kellett nézni fájdalmas, vagy helytelen dolgokat és a
kép beégett az agyukba, nem tudnak szabadulni tőlük. Találkoztam olyanokkal is,
akikkel történt valami, és pont a szerettük fordult el tőlük, mert nem akarta
nézni, ezzel cserben hagyva őket.
Te melyik
majmot kaptad vagy kérted volna?
Azt
javaslom Lujza, hogy húzz védőszemüveget, ha kell, menj hallótávolságon kívülre
és válogasd meg a szavaidat. Nem azt mondom, hogy használj füldugót,
szemellenzőt, vagy tegyél lakatot a szádra, csak védd magad és másokat
lehetőségeid szerint.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése