Kedves Lujza!

 

Megkeresett egy édesanya, három gyereke van. A két nagyobb már felnőtt, a harmadik nem tervezetten, de annál nagyobb szeretetbe érkezett. Akár szép is lehetne a történet, de ez sajnos egy bántalmazó kapcsolat.

Az apa egy fedél alatt él az anyjával, még nem sikerült leválni egymásról és ez enyhén szólva is megmérgezte a kapcsolatot. Azt nem tudom, a pasinak pontosan mi a sztorija, de nem híve az egyenrangúságnak a párkapcsolatban. Ha iszik, akkor még kevésbé. Szóval az anya elköltözött a kicsivel, nem bírta az állandó kritikát és megalázottságot.

Közben hogy visszahódítsa élete szerelmét, felújította a felső szintet, na és most már aztán végképp nem érti, hogy miért nem laknak már velük.

Az anya nem érzi ott jól magát. Elhatározta, hogy véget vet a kapcsolatnak, nagy elhatározással érkezett. Mégis, mikor másodszor jött, már elbizonytalanodott, csak enged az unszolásnak, többször újra ott aludtak, de a helyzet nem változott.

Kérdezheted Lujza, hogy miért. Miért teszi ki magát ennek. Hát mert nem olyan könnyű váltani. Ezt már jól ismeri, mármint valamennyire kiszámítható a kiszámíthatatlanság. Mindenképp ismertebb, mint ami akkor várna rá, ha egyedül marad a gyerekkel. Hiába a biztos megélhetés, a lakás. A nagyobb gyerekeit kissé elmarta mellőlük a férfi, de azért ők is ott vannak neki.

Szóval nem lehet ezt erőltetni, bármennyire kívánnám neki, hogy új életet kezdjen. Az ő cipőjében lehet csak lépni. Most kicsit. Arra dolgozunk, hogy elkezdje kifejezni az igényeit. Például olyan teljesen egyszerű dolgokban, mint hogy mikor szeretne aludni menni este. Vagy hogy kérlek ne igyál egy még egy sört, mert akkor inkább szeretnénk most hazamenni a kicsivel.

Lujza, van olyan dolog, amiben váltanál, de nincs merszed, vagy erőd hozzá? Kövesd a szalámi technikát. Egyszerre nem tudsz megenni egy rúddal, de ha felszeleteled, akkor szeletenként elbírsz vele.

B.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon