Kedves Lujza!
Ha hiszed, ha nem, sokszor a
legkeményebb maszkok rejtegetik a legnagyobb sebezhetőséget. Hányszor hallom,
hogy nekeeem, hát nekem csodálatos gyerekkorom volt, mindent, amit csak
elértem, a családomnak köszönhetek. Még akkor is ragaszkodnak ehhez, mikor
előkerül a szíjjal hurkásra vert hát, a húsklopfolóval betört ajtó és hasonlók.
Hát ki akarna ezekre emlékezni?
Az a baj, hogy hiába nem akar az
ember, akkor is emlékszik, az ilyesmit nem lehet csak úgy elfelejteni. Lehet,
hogy ha elindul a film, megállítható egy jól ismert gombbal, és hátat is lehet
fordítani neki, csakhogy valahol a háttérben mégiscsak forog tovább, kicsit
másképpen.
A gyerek megtanulja, hogyan tudja
elkerülni, vagy legalábbis minimalizálni a fájdalmat. Nagyon igyekszik, ne kövessen
el hibát, még a legkisebb sem megengedett, mert abból nagy baj lehet. Ez a
működés később például a tökéletesség teljesen hiábavaló eléréséért folytatott
küzdelemben csúcsosodik ki.
Mindent és mindenkit kontrollálni
kell, a kritikus szó távolról sem képes leírni azt, amit önmagával és a környezetével
tesz. Ilyen feszített körülmények között a hiba gyakorlatilag elkerülhetetlen,
ami katasztrófaközeli helyzetet teremt. De sebaj, azt már jól ismeri, és
ilyenkor lehet még csak igazán rátenni egy lapáttal az önostorozásra, és már készen
is van a jól ismert forgatókönyv.
Nagyon nehéz áttörni ezeken a
falakon Lujza. Van az a pont, amikor látom a szemében, hogy tudja, érti, érzi, hogy
csak ezzel tud tovább lépni az aktuális ügyén – például, hogy ne hagyja el a felesége,
vagy ne rúgják ki a munkahelyéről – de képtelen ránézni, mert annyira fáj. Inkább
megkérdőjelezi az egész módszert, vagy elbagatellizálja a problémáját,
példabeszédet tart arról, milyen jó és támogató a családja.
Én értem. Így élt túl eddig, most
meg nyissa meg a kapukat? Még azt se tudja, bízhat-e bennem. Emlékszel, Lujza,
ha gyerekkel dolgozom, előbb megkérdezem, akar-e maradni. Ha nem, hát nem, de
legközelebb már tudja, hova jön és ha lesz kedve, szeretettel várom. Addig nem
erőltetem.
B.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése