Kedves Lujza!

Fiatal srác járt nálam. Nosztalgikus adalék, hogy álalánosban tanítottam, és sok év távlatából, amikor szüksége volt segítségre, nekem előlegezett bizalmat. Amúgy sok ismerős jár hozzám, és van, aki úgy döntött, inkább barátként akar, nem segítőként.

Szóval a srácnak gondjai akadtak a csajával. Rendetlen a szentem, és folyton a telefonját nyomkodja. És elképzelhető, hogy a srác megjegyzést tett arra is, hogy bizony a sok gyorskaja miatt felszedett pár kilót. És lehet, hogy nem a megfelelő stílusban.

Most ott tartanak, hogy a csaj azt kérdezte, így pár év után, hogy van-e jövője a kapcsolatuknak, a srác pedig valami olyasmit motyogott, hogy hát így nem is tudja. Pedig amúgy akarja, ez csak úgy kicsúszott a száján és azóta nem tudnak kikeveredni ebből a mert te nem veszel komolyan, mert te mindent szétdobálsz játszmából. Akár hányszor belefog a témába, a lány nem hallgatja meg.

Gondoltam váltsunk taktikát. Ha valóban szereti és komolyan gondolja, akkor biztosan nem esik nehezére néhány hétig, hogy most arra figyel, amit értékelni tud. És az lett a feladat, hogy ezt ki is kell mondani, mert a srác szerencsére őszinte és mondta is, hogy ezt mostanában nem nagyon teszi. Most majd el fogja neki mondani, hogy milyen szép ma, és azt is, hogy köszi, hogy megint kitakarítottad a fürdőt.

Na meg abban is megegyeztünk, hogy egy ideig össze fogja szedni az eldobott ruhákat és összehajtva a szekrénybe teszi. Na, ez ellen marhára tiltakozott. De megnyugtattam, hogy nem örökre gondoltam, és nem is tartom okénak, csak arra gondoltam, ha észreveszi a gesztust, remélhetőleg hálás lesz, de minimum el fog gondolkodni, hogy ez most mi. És a dicséretekkel együtt talán kialakul egy rés, ahol be tud férni a srác és végre tudnak beszélni felnőtt módjára.

Hát lesz még miről beszélgetni. Mi mikor fogunk, Lujza? Most vedd elő a naptáradat, mert sose lesz belőle semmi!

Szép napot!

B.